SC Sopron U14 – Lurkó UFC U14 4–1 (4–1)
Lurkó UFC U14:
Gáspár (Szalai-Horváth, 41.) – Gudui, Horváth S., Lakner, Andor – Tompa, Vert Zs. (Vincze, 49.), Bertók (Molnár G., 79.) – Farkas B., Gartner, Babarcki (Győrvári, 57.). Mb. vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerző: Babarcki (5., 0–1)
Kiállítva: Horváth S. (61.), Vincze (80.)

A két mérkőzéssel többet játszó SC Sopron öt ponttal előzte meg a Lurkó UFC-t az U14-es Regionális bajnokság Nyugati szekciójának Felsőházában. Szombathelyen 4–2-re legyőztek a piros-fehéreket a zöld-feketék. Joó Bálint vezetőedzőt ezen a mérkőzésen Nagy Krisztián helyettesítette.

A mieink hamar gólt szereztek: remek összjáték zajlott Gartner Raul és Babarcki Dominik között, utóbbi pedig a hosszú sarkot választotta, 0–1. Bő negyedóra elteltével egyenlíteni tudtak a hazaiak, sőt a 24. percben már fordítottak is. A 28. percben egy szép Lurkó-támadás végén kézzel hárított egy hazai bekk a kapujuk torkában, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt. A másik oldalon viszont nem habozott, amit értékesítettek is. Sőt, a félidő hajrájában megint betalált az SC Sopron, így 4–1 volt a szünetben.

Fordulás után voltak időszakok, amikor egy-egy helyzetig eljutottunk, de a helyenként durva hazaiak ellen különösebb esélyünk nem volt. A piros lapok mégis nálunk villantak, Horváth Sámuel és Vincze Dániel is idő előtt volt kénytelen elhagyni a játékteret. A II. játékrészben nem született gól, amiben nagy szerepe volt nálunk Szalai-Horváth Alexnek. A 4–1-es végeredmény azt jelenti, hogy hét pontra nőtt a különbség a két együttes között.  

Távolléte miatt helyettesítettem Joó Bálint vezetőedzőt, aki teljes bizalmával ruházott fel a csapatot illetően. Jól készültek a fiúk a héten, zuhogó esőben, szélviharban is töretlenül dolgoztak. A hazaiak nyomása alatt kezdtük a mérkőzést, azonban egy baloldali labdaszerzést követően Babarcki Dominik szépen lépett meg a bal oldalon, üres területre futtatva Gartner Rault, akinek visszagurított labdája után ismét előbbi került helyzetbe, és a hosszút kilőve már az az 5. percben megszereztük a vezetést. Nem mondanám azt, hogy ezekután hátra dőltünk, de a soproniak akarata sokkal jobban érvényesült a pályán. A sprintsebesség és a középpályánk határozottsága hiányzott. A jobb oldalon sikerült is meglépniük és egy beadás után egy fejesgóllal egalizáltak. Úgy gondoltam egy jó ki-ki meccs kerekedhet ki ebből. A hazaiak egyenlítő találata után is volt két-három helyzetünk. Babarcki és Gartner is a védelem mögé tudod kerülni 1-1 alkalommal, a bepasszolt labdákat azonban tűzijáték után sem sikerült a hálóba juttatnunk. Az egyik ilyen kapura tartó lövést a hazaiak védője a padról nézve kézzel állította meg, a joggal várt büntető azonban elmaradt. Sajnos ezt követően hasonló szituációban a hazaiak büntetőhöz jutottak, amellyel megszerezték a vezetést. Ezt nem éreztem egyenlő döntésnek. Mindenesetre, ha a befejezéseinkre jobban koncentráltunk volna a magunk javára fordíthatjuk volna a mérkőzést 1–1 és állásnál. Nagyon nagy feszültséget éreztem a játékosokon, amit elsősorban a hazaiak generáltak, ami ebben a korosztályban egyáltalán nem megszokott és egyáltalán nem lehet cél. Ebben azért egyértelműen az erős hazai közeg, a szurkolótábor és minden egyéb más is közrejátszott. A nyomás alatt sajnos két rutinszituációban is belehibáztunk: az elsőnél egy sarokrúgásnál nem megfelelően védekeztük le a 2:2 játékot, aminek sajnos gól lett az eredménye, míg a másodiknál egy pontrúgásból a kapu elé ívelt labdánál késtünk le egy fejelő játékosról. Lakner felsőkapufás szabadrúgása volt még említésre méltó ebben a játékrészben. A félidőben igyekeztük egyenesbe hozni a sorokat, megértetni a srácokkal, hogy a játék az annak élvezetéről szól, ezen kívül határozottabb védekezést, gyorsabb reagálást kértem a fiúktól. Erősebb, akaratosabb és úgy gondolom, durvább volt a hazai csapat, ennek két kényszerű csere lett az eredménye. Sajnos a kétes szituációkból egyáltalán nem jöhettünk ki jobban. Sokat sejtet, hogy 5 sárga lap mellet 2 piros is kiosztásra került a mérkőzésen. A részünkre kiosztott piros lapokat egyesével vizsgálva jogosak, de úgy gondolom ezek már csak reakciók voltak, emellett jó pár szabálytalanság büntetlenül maradt a mérkőzésen. A második játékrészt kilenc főre fogyatkozva is kapott gól nélkül hoztuk le, igaz ehhez Alex bravúrjai nagyban hozzájárultak.  Lehetőségünk itt most már csak egy akadt, sajnos minőségi befejezés nélkül. Nagyon sajnálom az ilyen különbségű vereséget, hiszen a Sopron játék minőségben nem volt jobb nálunk. Az akarati tényezők és a hazai környezet azonban nagy segítség volt a számukra. Nem tudom milyen célokat szolgálhat a játékosainkat ebben a korosztályban ekkora nyomás alatt játszatni, mindenesetre rányomta a bélyegét játékunkra ez a feszültség. Ezt kell megtanulni kezelni és mentálisan megerősödni a hasonló jellegű játékstílust képviselő ellenfelekkel és körülményekkel szemben. Fel a fejjel a és további sok sikert kívánok

– mondta Nagy Krisztián a mérkőzést követően.

 

 

  • Csatolt dokumentumok