II. Kerület UFC U16 – Lurkó UFC U16 4–1 (3–1)
Lurkó UFC U16:
Tizedes (Varga B., 65.) – Tancsics, Pénzes, Baldauf, Szabó D. (Tóth A., 55.) – Szabó K., Bertha (Grádvohl, 65.), Csóri – Kolozsvári, Menzhelieiev (Haág, 46.), Szabó M. M. Vezetőedző: Berning Adrián.
Gólszerző: Szabó M. M. (6., 0–1)

A nálunk eddig három ponttal kevesebbet begyűjtő fővárosi II. Kerülethez utazott a Lurkó UFC U16 (2007). A mieink számára remekül indult a találkozó, hiszen a 6. percben sikerül előnybe kerülni: remek akció futott a bal szélen, egy mögékerülés után Menzhelieiev centerezését Szabó Máté Mihály lőtte a hálóba, 0–1.

Sajnos sokáig nem örülhettünk, mert hamar egyenlítettek a budaiak, sőt, a szünetre már 3–1-es előnnyel mehettek a fekete-fehérek. Előrevágták a labdákat a hazaiak, ebből szerezték góljaikat. A meccs hajrájában végleg eldőlt a mérkőzést, a 87. percben ismét betalált a II. Kerület, így 4–1-re győztek a hazaiak és pontszámban – valamint a győzelmek számát tekintve – utolértek bennünket.

Úgy gondolom – és sajnos ezt mutatják az elmúlt mérkőzések is, hogy – nem tudtunk megfelelő eredményt elérni. Nem vagyunk jó formában. Ezúttal a játékunk rendben volt, mi birtokoltuk többet a labdát, mi próbáltunk támadásban kezdeményezni, de sajnos az ellenfelünk kihasználta a védősori rendezetlenségünket. Ugyanazokat a hibákat követjük el egy-egy meccsen belül többször is, ezért kapunk gólokat. Az első bekapott gólnál szó szerint saját magunkat rúgtuk agyon… Hiába játszottuk mi a futballt, hiába vállaltuk fel a szó szerinti labdarúgást, bántó, hogy ez nem volt célravezető. Sok a sérültünk, betegünk – abszolút hullámvölgyben vagyunk. Ebből kell kihúzni saját magunkat. Fel fogunk állni ebből! Továbbra is az egyént helyezzük előtérbe, nem változtatunk a filozófiánkon, mert ez a magyar labdarúgás érdeke

– nyilatkozta az U16-os csapatunk vezetőedzője, Berning Adrián.

 

  • Csatolt dokumentumok