Budai FC SE U15 – Lurkó UFC U15 2–0 (0–0)
Lurkó UFC U15:
Rosta – Házi (Tancsics, 55.), Kiss L., Lajos, Baldauf – Szabó K., Biró B. (Csupor, 61.), Csonka (Grádvohl, 46.), Szabó M. M. (Bertha, 61.) – Vert, Berzlánovich. Vezetőedző: Berning Adrián.  

A középmezőny elején tanyázó két csapat: a 22 forduló után 39 pontot begyűjtő Budai FC és a 36 pontos Lurkó UFC találkozott a budapesti II. kerületben. Novemberben óriási csatát vívott egymással a két együttes: az első félidőben a fővárosiak jutottak vezetéshez, ám a meccs utolsó öt percében két gólt rúgtak Berning Adrián tanítványai, így akkor 2–1-re megfordítottuk az állást.

Helyzet volt itt is és ott is az első játékrészben, de egyik együttes sem tudott betalálni a mai találkozón. Aztán a szünet után nem sokkal a Budai FC jutott vezetéshez. Egy szöglet után nem tudtunk felszabadítani, a leggyorsabban a hazaiak találták meg a labdát, és gólt is szerzetek. A Lurkó küzdött becsülettel, ám a ráadásban újból betaláltak a hazaiak, így 2–0-ra megnyerték a találkozót.

A mai játékunkkal elégedett lehetek. Igaz, kikaptunk, de az alapelveinket rendben voltak. Bosszant, hogy pontrúgások után kaptunk gólokat. Voltak bőven lehetőségeink, akár mi is megszerezhettük volna a vezetést. Ikszes meccs volt a mai – ebből azonban a hazaiak jöttek ki jobban, hiszen berúgták a lehetőségeiket, mi azonban kihagytunk mindent. Becsülettel tették dolgukat a fiúk, de valamiért nem akar összejönni a góllövés. Még több munka – ez a kulcs. Intenzív és kulturált focit mutatott be mindkét csapat, gratulálok minden pályára lépőnek

– mondta Berning Adrián a mérkőzés után.

  • Csatolt dokumentumok