Január 27-én vasárnap immáron harmadik alkalommal rendezzük meg a Szarka Zoltán Emléktornát.

A múlt heti nagy sikerű Kulcsár Ferenc Emléktorna után a Haladás másik legendás labdarúgójára, egyben olimpiai bajnokára emlékezünk.

Szarka Zoltán 19 évig szolgálta szeretett klubját, ezalatt 244 első osztályú mérkőzésen lépett pályára a zöld fehérek színeiben, nem beszélve az egyéb díjmérkőzésekről és a másodosztályú találkozókról.

1968-ban Mexikóvárosban tagja volt az olimpiai bajnoki címet szerző magyar válogatottnak.

Pályája, klubhűsége, példaértékű.

Az aktív játék befejezése után tudását a fiatalok az utánpótlás képzésében kamatoztatta. Kezei alatt kiváló kapusok nevelkedtek.

Korán távozott az égi pályákra. Az itt maradottaknak pedig kötelességük az emlékezés.

Az emléktornával idézzük fel a legendás játékos alakját.

Nem mellesleg a Szarka család több tagja is a futballnak él a mai napig. Unokái pedig a Lurkó és az Illés Akadémia játékosaival foglalkoznak napjainkban is.

A mostani tornán az U9-es gyerekek lépnek pályára, hogy megmutassák tudásukat a közönségnek.

10 csapat fogadta el meghívásunkat a tornára.

Az A csoportban a rendező Lurkó UFC- Illés Akadémia mellett az SK Sturm Graz, Újpest TE, Budapest Honvéd és az SC Sopron lép pályára.

A B jelű ötösben az ETO FC Győr, Ferencváros, SK Slovan Bratislava, JAZ GU Süd és a Veszprém FC játszik.

A torna reggel 9 órakor kezdődik a büki sportcsarnokban és körülbelül 17.00-ra derül ki, hogy melyik csapat viszi magával haza a trófeát.

Bízunk benne, hogy a múlt heti tornához hasonlóan ismét remek és izgalmas mérkőzéseket láthat a szép számú közönség.

A díjátadásnál itt lesznek a család tagjai köztük a kiváló kapus fia és unokái is.

Egykori játszótársuk emléke előtt tisztelegnek majd a Haladás Öregfiúk képviselői is.

  • Csatolt dokumentumok