Haladás VSE U17 – Lurkó UFC U17 1–2 (0–1)
Lurkó UFC U17: Kiss B. – Vajda, Neszlinger, Várnai, Wágner – Makkos (Nagy D., 90.), Lang (Kovács Á., 90.), Vér, Varga M. (Hajba, 62.) – Mesics-Leiner (Prógli, 83.), Holtay (Tóth D., 62.). Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerzők: Makkos (3., 0–1)
, Prógli (84., 1–2)

Az U17-es Regionális Bajnokság Észak-nyugati csoportjában a 7. forduló nyitómeccsét csütörtök délután rendezték meg: szombathelyi, városi rangadón a Haladás VSE fogadta a Lurkót. Hamar megszereztük a vezetést: egy középről indult támadás során Vér Kristóf tette ki a labdát a jobb oldalra, Varga Máté beadta, Makkos Máté pedig két védő között kilépve a jobb sarokba lőtt, 0–1. Élvezetes és változatos volt a találkozó, a szünetig újabb gól nem született. Fordulást követően még inkább a támadásokra helyezte a hangsúlyt a HVSE, de igazából lehetőségekig is ritkán jutottak el. A 64. percben mégis kiegyenlítettek: egy szabadrúgás utáni kipattanóra ők reagáltak gyorsabban. A Lurkó azonban a három pontért érkezett – különben is, ebben a bajnokságban eddig mindössze egyetlen egy döntetlen született – és ennek érdekében cserélt is Janzsó László. A 84. percben Vér Kristóf felpasszolta a labdát Prógli Lászlónak, aki a belső védőről lefordult, majd egy vágta után 12 méterről higgadtan lőtt a kapuba, 1–2.

A sokkal több helyzetet kialakító, remek felfogásban futballozó Lurkó megérdemelten hozta el a három pontot a Kenderesi utcából.

Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapat ellen kell játszanunk. Ma úgy indultunk neki a meccsnek, hogy mindent megteszünk a három pont megszerzése érdekében. Jól kezdett mindkét együttes, ők gyorsan és technikásak: nem biztos, hogy utóbbiban fel tudtuk venni a versenyt velük. Ma azonban bővebb keretem volt: az első 15 percben a zöld-fehérek játszottak jobban, de a középpályás-védekezés és a védelem teljesen rendben volt. A kapunkig nem tudtak eljutni, mi pedig a meccs elején előnybe kerültünk. Még az első félidőben két óriási ziccert hagytunk ki: ha ezeket értékesítjük, sokkal nyugodtabbak lehettünk volna. A hazaiak a szünet után háromvédős rendszerre álltak át, a céljuk az egyenlítést volt. Nagyon ügyesen futballoztak, de ránk sem lehetett panasz, ennek ellenére rendkívül bosszantó volt, hogy kiegyenlítettek. Ezek után az előrejátékban tudtunk még egy lapáttal rátenni, és a hajrában mi szereztük meg a győztes gólt. Jól sült el a csere is: Prógli László centerpozícióba került, és a pályára lépése után rögtön betalált. Örültünk a győzelemnek, nagy skalpot gyűjtöttünk be. Kifejezetten színvonalas ez a bajnokság, szép ez az idegenbeli siker, de hátradőlni nem lehet és nem szabad. Az egész csapat dicséretet érdemel, azonban szeretném kiemelni az U16-osokat, akik átlag feletti produkcióval rukkoltak ki ma

– értékelte a látottakat Janzsó László.

  • Csatolt dokumentumok