A Vas megyei fiú futsal rájátszásának második játéknapján résztvevő U13-as (2010) korosztályunk A Celldömölki VSE, a Haladás VSE és a Sárvár FC csapataival csapott össze. Pál Gergely vezetőedző keretét a következő játékosok alkották: Palatin Tamás – Széplaki Sára, Szalay Bendegúz, Pencz Milán, Rajtosics Hunor, Gombos Zalán, Takács Dominik.

Eredmények:

Celldömölki VSE U13 – Lurkó UFC U13 5–1 
Gólszerző: Szalay

Haladás VSE U13 – Lurkó UFC U13 2–3
Gólszerző: Takács, Szalay, Gombos

Sárvár FC U13 – Lurkó UFC U13 5–1
Gólszerző: Gombos

Szabadtéren készülünk a gyerekekkel a bajnokságra, teremben és a speciális futsal labdával nem volt módunk gyakorolni. A játéknap nyitómérkőzésén, a CVSE ellen lassan alkalmazkodtunk a körülményekhez. Ellenfelünk a téli időszakban folyamatosan teremben edz, ez meg is látszódott az első félidőben. A másodikban már elkaptuk a fonalat, gyorsabban és agilisabban fociztunk. Futottunk az eredmény után, próbálkoztunk becsülettel, de nem sikerült közelebb kerülni ellenfelünkhöz. A HVSE ellen végig kiélezett, izgalmas mérkőzésen, hátrányból fordítva sikerült győztesen elhagynunk a játékteret. A Sárvár FC elleni találkozón végig fölényben játszva szenvedtünk vereséget. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de olykor az üres kapura sem ment a gólszerzés. A futball örök törvényszerűsége szerint a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az ellenfelünk szinte az összes lehetőségét gólokra tudta váltani. Játékban, dinamikában tudtunk fejlődni a nap folyamán, hiányérzetem csak a kimaradt helyzetek miatt van. A futsalban lezárult a megmérettetés, teljes erőbedobással készülünk tovább a "nagypályás" bajnokság tavaszi folytatására

– értékelte a napot Pál Gergely vezetőedző.

 

  • Csatolt dokumentumok