A 2004-es születésű Kállai Zalán Diósgyőrben kezdett el futballozni, majd amikor 9 éves lett, akkor bátyjával, Kevinnel együtt Szombathelyre kerültek. Zalán a Lurkóban játszott egy évet, majd átkerült az Illés Akadémiára. Tavaly ősszel a Haladás keretében is ott volt, 2021. november 1-jén pedig bemutatkozhatott az NB II-ben.

Most nyáron a Kállai-fivérek Mezőkövesdre igazoltak. Zalán kooperációs szerződés keretében az NB II-es Kazincbarcikában is játszik, sőt, a 4. fordulóban gólt is szerzett. Tegnap pedig az NB I-ben a DVSC elleni mezőkövesdi találkozón csereként pályára lépett, növelve az eddig is szépszámú, magyar első osztályig eljutott korábbi Lurkósok táborát!

Gratulálunk és további sok sikert kívánunk!

 

  • Csatolt dokumentumok