"Szombaton egy villámtornán vettünk részt a Sturm Graz meghívására. A tornán négy erős csapat képviseltette magát, a házigazda SK Sturm Graz, a szlovén Nk Maribor, az osztrák Wolfsberg és csapatunk. Minden csapat mindenkivel kétszer játszott, így hat kemény csata várt ránk.

A tornán eredményt nem számoltak, de a gyerekek kemény és harcos meccseket játszottak, látszott, hogy véresen komolyan veszik az összecsapásokat. A mezőnyből egyértelműen kiemelkedett a grazi csapat, a másik három gárda egyforma játékerőt képviselt, így izgalmas és élvezetes meccseket láthattunk, és játszhattunk.

Minden hétvégén ilyen meccsekre lenne szükségünk, mint ez a szombati hat meccs volt. Nagyon hasznos és értékes tapasztalalatokat szereztünk. A gyerekek végig rá voltak kényszerítve, hogy a maximumot hozzák ki magukból. Nagyon tetszett, amit láttam tőlük, felvették a ritmust, az agresszivitást, a fizikális küzdelmet, ezekkel a remek csapatokkal. A tornán belül is hatalmasat fejlődtek, a torna végére megszokták a szokatlan iramot és már természetesként kezelték ezt a helyzetet.

Továbbá elégedett vagyok a támadó játékunkkal, ami azért ilyen remekül védekező csapatok ellen nagy szó.Tetszetős támadásokat vezettünk, felmerték vállalni az 1:1 elleni játékot, remek cseleket láttam. Többet kaptam a csapattól, mint vártam, nagyon jó érzés látni a fejlődést. Bár nem számoltunk eredményt, de a fiúknak szuper visszaigazolás, hogy ilyen erős csapatok ellen a hat meccsből, 3 vereség mellett, 2 győzelem és 1  döntetlent sikerült elérni és ami szintén fontos, nem vert benünket senki agyon." ( Hujber Gábor edző)

Csapat: Papp Zsombor, Molnár Bálint, Lajos Patrik, Hányi Bálint, Tóth Noel, Lengyel Ágoston, Kiss Benedek, Jankó Bulcsú, Horváth Dániel, Anderkó Zalán;

Edzők : Hujber Gábor, Balogh Bence

  • Csatolt dokumentumok