2011-es korosztályú csapatunk először szerepelt Szlovéniában, egyetlen külföldi együttesként. A rangos ellenfelek mellett az is

nagy kihívást jelentett, hogy játékosaink még nem játszottak olyan tornán, ahol 6+1-es felállásban kellett pályára lépniük.

Lurkó UFC - NK Maribor 1:5

A hosszú utazás és a kezdeti megilletődöttség rányomta a bélyegét a meccs első perceire. A maribori csapat előbbre tart a 7:7 elleni játékban, pontatlanságainkat, hibáinkat saját kapunk előtt könyörtelenül kihasználták és hamar nagyobb előnyt szereztek. Azonban a mérkőzés második felére játékosaink alkalmazkodtak a megnövekedett pályaméreteihez, és egyenrangú ellenfelei voltunk innentől a szlovén csapatnak. Hányi Bálint utolsó percekben hatalmas szabadrúgásgóljával végül szépítettünk.

Lurkó UFC – NK Celje 1:0

Játékunkat ott folytattuk, ahol az előző mérkőzésen abbahagytuk. A gyorsabb döntéshozatalnak és a bátrabb passzaiknak köszönhetően szinte az egész mérkőzésen kapuja elé szegeztük az ellenfelet. A mérkőzés képe alapján nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna.

Lurkó UFC – NK Brije-Grosupelje 3:2

A csoportküzdelmeket 0 ponttal záró csapat elleni mérkőzésen, valódi tudásunk alatt teljesítettünk, nem tudtunk az ellenfél játékán felülkerekedni. Ellenfelünk egy büntetőből és egy közeli szabadrúgásból szerzett gólt ellenünk, végül küzdelmes játék során sikerült megnyerni a mérkőzést.

Lurkó UFC – NS Marinko Galic 0:1

A torna későbbi győztesével játszottunk rangadót a csoport második helyéért. Már egy döntetlen is elődöntőt ért volna csapatunknak. A meccsen minden játékosunk kihozta magából a maximumot, a játék képe alapján rászolgáltunk volna a győzelemre is, azonban hiányzott egy kis pontosság és szerencse.

Biegner Dániel U8 edző :

Minden egyes játékosunkat dicséret illeti, előző tornánkhoz képest nagyot fejlődtünk csapatjátékban a rövid idő ellenére is, egyre "bátrabban és bátrabban játszunk. Teljesítményünk elődöntőt kellett volna, hogy érjen. Ha továbbra is így fejlődünk ez sikerülni is fog."

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak: Hányi Bálint, Jankó Bulcsú, Lengyel Ágoston, Lajos Patrik

Gólszerzők: Lengyel Ágoston 3, Hányi Bálint, Anderkó Zalán

  • Csatolt dokumentumok