Lurkó UFC U17 – Mosonmagyaróvári Ifjúsági TE 7–0 (4–0)
Lurkó UFC U17:
Kiss B. – Wágner, Neszlinger, Kovács Á., Simon M. (Gyulai, 52.) – Lang (Varga T., 55.) – Makkos (Varga M., 46.), Vér (Nagy Dominik, 52.), Mesics-Leiner (Várnai, 46.), Fábián – Holtay (Tóth D., 46.). Edző: Janzsó László.
Gólszerzők: Makkos (20., 1–0; 44., 4–0), Holtay (22., 2–0; 34., 3–0), Vér (48., 11-esből, 5–0), Wágner (57., 6–0), Fábián (66., 7–0)

A második fordulóban a MiTE ellen lépett pályára hazai környezetben a Lurkó UFC U17. Tudatos támadásokkal operáltunk a betömörülő ellenféllel szemben. A 20. percben tört meg a jég Makkos Máté által, majd hamar kettő lett közte. Bő félóra elteltével Holtay Benjámin remekül érkezett egy szögletre és fejelt a hálóba (ez már a második gólja volt a centernek), aztán a félidő végén megszületett a negyedik találat (Makkos Máté is duplázott), tulajdonképpen eldőlt a három pont sorsa. A szünetet követően büntetőből növeltük az előnyünket Vér Kristóf által, majd a széleken véghez vitt akciókkal éltünk, és sikerült még két újabb gólt szerezünk: Wágner Levente és Fábián Dániel találtak be.

A győzelemmel két forduló után a tizenöt csapatos Regionális U17-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának nyolcadik helyére lépett fel az együttes.  

Hoztunk egy kötelező győzelmet – nagyon ránk fért. A múltkor padlóra került a társaság, ám ma rendezettebbek voltunk. Segítséget kaptam az U16-osoktól is: akik ma szerepeltek, minden bizonnyal nyugodtabbak lettek, hasznukra várt, köszönöm a játékukat. Annak ellenére, hogy helyenként érezhető volt az összeszokatlanság, volt képe a futballunknak, a kispadunknak, a teljes csapatunknak – mindemellett figyelembe kellett vennem, hogy az U17 és az U16 is játszik még a héten. Biztos, hogy a múltkor szorosabb meccset játszhattunk volna ilyen kerettel. Nagyon szimpatikus, rendkívül alázatos ellenféllel meccseltünk, dicséretet érdemelnek egytől-egyig. Önbizalomnövelő volt a mai győzelem, de nem szabad ebből messzemenő következtetéseket levonni, ennél nehezebb mérkőzések várnak majd ránk, rögtön néhány nap múlva az FC Ajka ellen

– mondta a mérkőzés után Janzsó László.

  • Csatolt dokumentumok