Üstökös FC Győr U14 – Lurkó UFC U14 4–9 (2–5)
Lurkó UFC U14:
Répcei – Házi, Biró B., Kiss L. Baldauf – Szakasics – Vert, Varga M., Berzlánovich – Grádvohl, Szabó Máté. Cserék: Szabó Márk – Szabó K., Szemán. Edző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Berzlánovich (4), Varga M. (2), Vert, Grádvohl (11-esből), Szakasics

Nagyon jól kezdtük a meccset: az 1. percben egy szélen való mögékerülés után pontos centerezés következett és Varga Mátyás találatával már vezettünk is. Sajnos egy potyagóllal egyenlített az ellenfél – figyelmetlenség után született a találat, pedig külön beszéltünk is erről. Ismét gólt szereztünk, majd az első félidő végére komoly előnyre tettünk szert. A második félidőben sem változott a játék képe, így a Lurkó remek győzelmet aratott a vízilabda-eredményt hozó találkozón. 

A mai napon úgy érzem, nem voltunk kellően koncentráltak – itt kimondottan a hátsó alakzatra gondolok. Ugyanis amikor állandó nyomás alatt tudjuk tartani az ellenfelet, és rengeteg támadást tudunk építeni, akkor sem szabad elfeledkezni a védekezésről sem. Azonnal meg kell találni a hátvédpozíciókat és nagyobb koncentráció kell a labdabirtoklás-váltás követően. Ez ma bizony nem valósult meg. Hangsúlyozom: a támadójátékunk rendben volt, a védekezésünk sajnos nem. Úgy érzem, több agresszivitással játszhattunk volna, de tulajdonképpen nem voltunk rákényszerítve. Az állandó támadások után és mellett kell az inger a védőinknek, hogy kommunikáljanak, élesek legyenek a párharcokban – a bekapott négy gólból kettő emiatt született. Ki kell javítanunk ezeket a hibákat, nem szabad megengedni, hogy kapura lőjenek az ellenfél részéről, agresszívabban kell támadnunk őket. Sok volt a pontatlan átvétel és átadás a részünkről, viszont a középső zónából a támadóba lépve kíméletlenek voltunk, hiszen kilenc gólt szereztünk. Nem játszottunk rosszul, hoztuk a kötelezőt, de nem az eredmény az elsődleges, hanem az, hogy mit nyújtanak a gyerekek hétről-hétre, ettől függetlenül gratulálok a srácoknak

– mondta Berning Adrián a mérkőzést követően.

 

  • Csatolt dokumentumok