Két csapattal érkeztünk Lendvára, egy zöld és egy arany színű mezben játszóval.

Eredmények:

Lurkó zöld - ZalaegerszegiTE 0:1

Lurkó zöld - NK Planika Turnisce 1:0

Lurkó zöld - Nk Nafta 1903 Akademie 1:1

 

Lurkó arany - SNK Bakovci 2:0

Lurkó arany - NK Nafta 1903 Akademie 3:0

Lurkó arany - Pécsi VSK 6:0

Lurkó arany - Lenti 4:0

Düntő :

Lurkó arany - Zalaegerszegi TE 2:1 (büntetők után)

Körhöcz György edző :

"Felemás érzéseim vannak. Képességekre egyértelműen kijelenthető, hogy a mi két csapatunk, és a ZTE kiemelkedett a mezőnyből.

Talán, mivel szeptember óta csak a Bozsikban szerepeltek a csapat játékosai nagyobb érzelmi nyomàs került a sràcokra. Szó mi szó, túlizgultuk.

Az első két csoportmérkőzésen látszott ez nagyon. A zöld csapat talán jobb teljesítményt nyújtott, ennek ellenére búcsúzniuk kellett a csoprtkör után. Az első mérkőzésüket elveszítették egy nagyon jó iramú (ZTE) elleni meccsen, ahol helyzeteket dolgoztunk ki , kapufàt rúgtunk, àm mégis egy előre vágott labda az ellenfél mélyen helyezkedő csatárát találta meg, aki nem hibázott. Ezért súlyos árat fizettünk a végén. A következő mérkőzésünket behúztuk egy focizni egyáltalán nem akaró szlovén együttes ellen, majd a harmadik találkozón, ha győzelmet arattunk volna, legjobb másodikként a négyes döntőben találhattuk volna magunkat. Sajnos itt a játékvezetés sem állt a helyzet magaslatán. Kikaptunk és így a zöld csapatunk elvérzett. Ez a saját hibànk is volt, hiszen 3-4 ziccert dolgoztunk ki, de kihagytuk őket. Nem játszottunk rosszul, küzdöttünk is, de ennél sokkal több van a jàtékosaimban, ezért fájó volt búcsúzni, a legjobb háromban lett volna ennek a gárdának a helye, de a helyzeteket be is kell rúgni.

Az aranyszínű csapat két győzelemmel kezdett, de a játék koràntsem volt meggyőző. Kapkodtunk, nagy intenzitásban, de sokszor ész nélkül rohantunk. A harmadik meccsre azonban megnyugodtunk, és helyreállt a rend. Látványos, szép támadàsokat vezettünk, és a döntőig meneteltünk, ahol az első helyet megszereztük a ZTE ellen. 16-1-es gólkülönbséggel zártunk, az az egy kapott gól is öngól volt.

Horvàth Valentin, Gàspár Bence (első tornáján) kiemelkedőt nyújtott!

Szalai-Horváth Alex teljesítménye és mutatott karaktere nàlam a torna legjobb kapusává tette!

Papp Máté pedig 5 mérkőzésen szerzett 10 góljával, gólkirály lett!

Pozitívum, hogy 17 játékosunk tudott egy hétvégén versenylehetőséghez jutni! Hajrá Lurkó!

Csapataink tagjai:

Gáspár Bence, Thész Barnabás, Szalai-Horváth Alex, Sági Fruzsina, Alasz Hanna, Laczó Bálint, Hányi Dávid, Vert Zsolt, Hideg Botond, Farkas Bendegúz, Horváth Samu, Andor István, Tompa Ádám, Papp Máté, Horváth Valentin, Grádvohl Kristóf, Moldován Levente

  • Csatolt dokumentumok