Csornai SE U17 – Lurkó UFC U17 0–2 (0–1)
Lurkó UFC U17.:
Bögöly – Sabia, Séfer, Neszlinger, Kopácsi – Vér, Pataki – Kovács Á. (Varga T., 86.), Holtay (Nagy Dominik, 82.), Varga M. (Nagy Dávid, 70.) – Péter. Edző: Molnár Károly.

Gólszerzők: Holtay (36., 0–1), Sabia (61., 0–2)

Támadólag lépett fel az U17-es csapatunk Csornán, a mieink úgy álltak ehhez a meccshez, hogy más nem lehet a végeredmény, mint a vendéggyőzelem. Az elemekkel is meg kellett küzdeni, ugyanis végig szakadt az eső. Egy szöglet után fejesből, Holtay Benjámin, míg egy begyakorolt szabadrúgás után Péter Dominik lövésszerű passzába Sabia Riccardo ért bele gólt érően, kialakítva a kétgólos Lurkó-előnyt. Ennek megtartásában nagy szerepe volt Bögöly Barnabásnak is, aki a második félidő hajrájának kezdetén 11-est is védett.

Két egyforma csapat találkozóján a kapu előtti határozottságunk döntött. A Csorna élvezte a hazai pályán minden előnyét, mi azonban mindezt taktikus, fegyelmezett, csupa-szív játékkal tudtuk kompenzálni. Formás kontrákat vezettünk, mégsem ilyen támadások után, hanem két pontrúgást követően szereztünk gólokat, és megérdemelten nyertünk. Dicséretet érdemel az egész csapat! Azt játszottunk, amit elterveztünk, ezért is gratulálok a társaságnak

– mondta Molnár Károly a meccs után.

  • Csatolt dokumentumok