Vasárnap hazai környezetben vettünk részt a régiós Bozsik „B” tornán. Az SC Sopron, a Mosonmagyaróvári TE 1904, az FC Ajka, a Pápai ELC és a Gyirmót FC Győr csapatai ellen játszottunk.

A Bozsik-torna teremtette lehetőséggel jól éltünk: a mérkőzéseken a játék a fő prioritás, a célunk az, hogy a tréningek során tanultakat meccssszituációkban is alkalmazni tudják a gyerekek. A széleken történő labdakihozatalokat, és a támadózónában az ellenfelek kibontakozásának megakadályozását kértem a játékosoktól. Mindkét feladatot jól oldották meg a gyerekek! Az ellenfeleinket folyamatosan nyomás alatt tartottuk, jó értelemben véve agresszívak voltunk, hiszen sok párharcot nyertünk meg. Játékban domináltunk, sokat birtokoltuk a labdát, szép támadásokat vezettünk és utóbbiak nagy részét gólra is tudtuk váltani. A gyerekek fejlődését nagyban elősegítette ez a torna. Megmutatták a szépszámú közönségnek, hogy nemcsak a technika és a taktika terén, hanem mentálisan is jó úton haladnak. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, dicséret illeti őket

– mondta Vargovics Zsolt a mérkőzések után.

 A Lurkó U11-es keretében Széplaki Sára, Reiber Marcell, Mihók Martin, Bozzai Levente, Lakatos Krisztián, Pencz Milán, Schepanski Noah, Sántha Zalán és Orbán Roland szerepeltek.

 

  • Csatolt dokumentumok