Tapolcán az V. Novák Dezső Emléktornán 4. helyet szerzett az akadémia U13-as csapata

Eredmények :

Illés Akadémia - ZTE 2:0

G.: Varga Á., Baranyai N.

Végig nagy fölényben játszottunk, szép gólokat szereztünk. Ha kicsit pontosabbak vagyunk a kapu előtt, akkor nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna.

Illés Akadémia - Tapolca 10:1

G.: Baranyai N. 4, Tóth Z., 2, Király K. 2, Takács-Földes O., Varga Á.

Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertünk.

Illés Akadémia - Veszprém FC 0:1

Technikás, sokat futó a párharcokat bátran felvállaló csapat ellen játszottunk, akik megérdemelten nyertek ellenünk.

Illés Akadémia - Dunaújváros 2:0

G.: Laczó P., Baranyai N.

Magabiztos játékkal, szép gólokat elérve szereztük meg a győzelmet ezen a találkozón.

Illés Akadémia - Mosonmagyaróvár 2:1

G.: Takács – Földes O. 2

Masszív, főleg a védekezést előtérbe helyező, a párharcokat kereső csapat ellen játszottunk, akiknek sikerült kétszer is feltörni a védelmét. Győzelmünk teljesen megérdemelt volt.

Illés Akadémia - Ferencváros 1:2

G.: Varga Á.

A torna legjobb mérkőzését játszottunk a Ferencváros ellen. 12 másodperccel a vége előtt sikerült egyenlítenünk, azonban rögtön a középkezdésből gólt kaptunk, így amit felépítettünk sikerült lerombolnunk pillanatok alatt.

Illés Akadémia - Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 0:1

Úgy futottunk neki ennek a találkozónak, hogy amennyiben győzünk döntőt fogunk játszani. Sajnos enerváltan, sok technikai hibával, kicsit talán görcsösen játszottunk, így vereséget szenvedtünk, amelynek következtében a tornán a 4. helyet szereztük meg.

Tóth Zsolt edző :

A Novák Dezső emléktornán az első hat mérkőzésünkből ötöt megnyertünk. Az utolsó két találkozón elég lett volna egy győzelem is, ahhoz, hogy döntőt játszunk, azonban ez nem sikerült, így végül a negyedik helyen zártunk.

A csapatból Baranyai Noel különdíjban részesült.