Tapolcai IAC U13 – Lurkó UFC U13 0–7 (0–2) 
Lurkó UFC U13: Juhász – Molnár G., Gudui, Lakner, Andor – Polgár, Tompa, Varga N. – Gartner. Cserék: Pék, Szalay, Széplaki, Pencz, Takács D., Sántha, Kraller. Edző: Joó Bálint.  
Gólszerzők: Gartner (10., 0–1; 28., 0–2; 72., 0–6; 74., 0–7), Varga N. (41., 0–3), Polgár (44., 0–4), Tompa (71., 0–5)

A bajnokság második fordulójában Tapolcán vendégszerepelt a Lurkó U13 (2009). Rögtön a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést Joó Bálint csapata, mezőnyfölényben játszottunk, mi birtokoltuk többet a labdát, viszont nem igazán tudtunk mit kezdeni az egyébként szimpatikus, végig játszani próbáló, de védekezésre, kontra játékra berendezkedett ellenfelünk masszív védekezésével. Az első negyed után más sebességi fokozatra váltott a Lurkó, ami – főleg a mérkőzés második felétől – már számszerű eredményben, szépségdíjas gólokban is megmutatkozott. Az utolsó időszakban a mi kapunk előtt is alakultak ki izgalmak, egy gyors hazai ellentámadás végén, egy könnyű síppal befújt büntetőt kapusunk bravúrral hárítani tudott. Összességében, még ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk, magabiztos, jó játékkal hoztuk el Tapolcáról a három pontot. 

Kissé álmosan kezdtük a találkozót, a mérkőzés elején hiányzott belőlünk a dinamika. Már ekkor is mi domináltunk, nálunk volt többet a labda, de lassan, körülményesen játszottunk, így csak elvétve tudtuk átjátszani az ellenfél védelmi vonalát, nem alakítottunk ki komolyabb lehetőséget. A pálya közepén erőltettük a támadásainkat, ami a betömörülő védelem ellen nem igazán működött. A második negyedtől aztán ezen tudtunk változtatni, kevesebb érintéssel és gyorsabban játszottunk, többet forgattuk a játékot, jobban használtuk a széleket, aminek köszönhetően jöttek a helyzeteink is. Szemre is tetszetős támadások, illetve remek egyéni megmozdulások után sikerült szép gólokat szereznünk. Az egész csapatot dicséret illeti, de külön kiemelném a 4 gólt szerző Gartner Rault

– értékelt Joó Bálint a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok