FC Ajka U13 – Lurkó UFC U13 2–0 (0–0, 1–0, 1–0, 0–0)
Lurkó UFC U13:
Palatin Tamás – Takács Dominik, Széplaki Sára, Sántha Zalán – Pencz Milán, Szalay Bendegúz, Pék Zalán, Polgár Ádám – Rigó Vince, Berta Péter. Vezetőedző: Pál Gergely.

Az első pár percet leszámítva egyenlő erők küzdelme folyt a pályán a mezőnyben, helyzetekkel itt is ott is, próbára téve a kapusok tudását. A mérkőzés második negyedének 12. percében egy védelmi hibát kihasználva szerezték meg a vezetést az ajkaiak, 1–0. A mieink nem adták fel, fokozatosan vették át a játék irányítását. Lélektanilag a legrosszabb pillanatban, a találkozó 41. percében a vendéglátók játékosa a saját kezdőkörükből lövésre szánta el magát, a labda védhetetlenül vágódott a kapusunk felett a hálóba, 2–0. Ezután sem álltak le a zöld-feketék, próbálkoztunk az utolsó pillanatig, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott vagy az FC Ajka kapusa hárított bravúrral.

A mérkőzés első pár percébe ismét belealudtunk, egymás után alakította ki ellenfelünk helyzeteit, de vagy a kapusunk bravúrjainak, vagy egy-egy önfeláldozó szerelésnek köszönhetően megúsztuk kapott gól nélkül ezt az időszakot. Sikerült talpra állnunk, stabilabbak lettünk hátul, mezőnyben is kiegyenlítődött a játék. Úgy éreztem, hogy már mi irányítjuk a játékot, de egy védelmi megingásunkat ezúttal már kihasznált az Ajka. A bekapott gól sem fogott meg minket, dolgoztunk az egyenlítésért, de ahelyett, hogy mi váltottunk volna gólra legalább egyet a helyzeteinkből, az ajkaiak növelték egy remekül eltalált távoli lövéssel az előnyüket. A hátralévő időben is próbálkoztunk becsülettel, sajnálom, hogy a lehetőségeinket nem sikerült gólokra váltanunk. A játékunk pozitív dolgaira, a jó megoldásainkra kell és lehet is építkezni. Most egy rövid bajnoki szünet következik, dolgozni fogunk a hibák kijavításán. Ez a találkozó és az ehhez hasonlóak szolgálják igazán a gyerekek fejlődését, mindkét csapat jól futballozott ezen a délutánon. Gratulálok az FC Ajkának a győzelemhez

– értékelte a látottakat Pál Gergely.

 

  • Csatolt dokumentumok