Remek körülmények között, az Illés Akadémia centerpályáin rendezték meg a Nyárnyitó Tornát az U11-es korosztály számára. A Csikortás Dávid vezette Lurkó UFC U11 (2012) Torma Levente – Pomper Márton, Horváth Csongor, Kiszler Benedek, Gécsek Benett, Rétközi Ádám, Németh Zétény, Hani Benett, Verbovszki Balázs, Horváth Zalán és Fülöp Richárd összetételű kerettel vágott neki az eseménynek. A 68X40 méteres játéktéren 6+1-es felállásban szerepeltek a csapatok, egy találkozó 15 percig tartott. A zöld-feketék a Komárom VSE-től nagy küzdelemben 1–0-ra kaptak ki, míg pozsonyi Intertől 3–1-re. Igaz, az az egy gól talán a torna legszebb találatának bizonyult: Horváth Csongor a jobb oldalon három ellenfelét is kicselezte, majd jobbal nagy erővel a hosszú felső sarokba lőtt. Az utolsó csoportmeccsen a Honvéd-MFA következett, akiktől 6–0-s vereséget szenvedtünk.

A nyolcaddöntőben az Illés Akadémia U11-gyel kerültünk össze, akik 2–0-ra verték meg csapatunkat – ezen a találkozón játszott végre igazán bátran. Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a 9-16. helyért folytathatjuk tovább. A tornán remeklő Illés Akadémia U10 szoros mérkőzést játszottunk, de 2–1-re kikaptunk, aztán a végjátékra elfáradtunk, így a ZTE is legyőzött bennünket (0–4). A 15. helyért a Haladás VSE-vel játszottunk szoros meccset, amit végül büntetőrúgásokkal veszítettünk el.

Egy rendkívül színvonalas tornán szerepelhettünk és játszottunk hét mérkőzést, amely egyértelműen szolgálta a gyerekek fejlődését!

Igazából a megilletődöttség a legjobb szó a produkcióinkra. Sajnos úgy mentünk fel többször is a pályára, hogy az ellenfél nevétől megijedtünk. Ezt a hiedelmet kellett valahogy eltüntetni, nem sikerült igazán. Mindez rányomta a bélyegét a játékunkra – tudásunk alatt teljesítettünk. Voltak olyan mérkőzések, amikor pariban voltunk, mégis az az egy kis plusz általában az ellenfeleinknél jelentkezett. Az elmúlt négy hetünk során hasonló tapasztalatim voltak: megijedtünk a feladattól és a lehetőségtől. Ebből is lehet azonban építkezni: olyan szezonon vagyunk túl, ahol bőven szerezhettek a gyerekek tapasztalatot. A meghívásos tornák jelentik inkább a fejlődési lehetőséget, mint a régiós Bozsik-tornák. A pihenő jól fog jönni mindenkinek: az építkezésünk nem áll meg, hiszen az U12-es bajnokságra való felkészülésünk sok feladatot kíván, remélhetőleg, sok-sok sikerélménnyel majd

– nyilatkozta Csikortás Dávid, U11-es csapatunk vezetőedzője.

  • Csatolt dokumentumok