Soproni FAC 1900 U17 – Lurkó UFC U17 2–5 (1–1)
Lurkó UFC U17:
 Nagy D. – Neubauer (Kacsó, 75.), Kevy, Szabó B., Karáth (Molnár M., 78.) – Dénes, Nemesvári, Szár, Verebélyi (Rosta, 46.) – Mesics-Leiner, Késmárki (Katona, 63.). Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerzők:
 Mesics-Leiner (43., 1–1; 51., 1–2), Késmárki (60., 1–3), Kevy (73., 1–4), Szár (83., 2–5)

Elsősorban számunkra volt tétje a találkozónak, hiszen legalább egy pontot kellett ahhoz szereznünk, hogy a hat csapatot felvonultató Regionális U17-es bajnokság Nyugati-szekciójának Alsóházi csoportját megnyerjük. Nem rólunk szólt az első bő 40 perc: gól- és emberelőnyt is kiharcoltak a hazaiak. Ám nem sokkal a szünet előtt Mesics-Leiner Félix szabadrúgásgóljával kiegyenlítettünk.

Térfélcsere után egyáltalán nem látszott az emberhátrány, a mieink irányították a játékot és sorra szerezték góljaikat, így végül 5–2-re győztünk és tavaszi bajnokként zártunk.

Igazi lüktető, izgalmas zárófordulóban volt részünk! Sajnos a meccs elején nem volt megfelelő a mentalitás a részünkről. A hazaiak szerezték meg vezetést, sőt, emberhátrányba is kerültünk 38 perc után, ám a srácok felmérték a helyzet súlyosságát. Innentől mintha egy másik 10 fő lépett volna pályára. Mesics-Lenier Félix sztárokat idéző, 30 méteres szabadrúgásgóllal egalizált röviddel a szünet előtt. A második félidőben emberhátrányban is felborult a pálya, a srácaink óriási iramra kapcsolták és rendre gólhelyzeteket dolgoztunk ki. Mesics-Leiner hamarosan a vezetést is megszerezte, Késmárki pedig tovább növelte előnyüket. Kevy Ferenc szabadrúgásgólja élményszámba ment: a sorfal alatt laposan, védhetetlenül lőtte el a hosszúba. A mérkőzést Szár Gábor döntötte el. A második félidei extázisért és a tavaszi munkáért is szeretnék gratulálni a csapatnak! A tavaszi első hely mellett szeretném kiemelni, hogy játékosaink két fronton is helyt álltak, hiszen az U19-esek között is tapasztalatokkal gazdagodtak, emelt mérkőzésszámmal hozták le a tavaszi időszakot! A szezon végére remek csapat közösség alakult ki. Mesics-Leiner Félixet születésnapja alkalmából, valamint a tavaszi bajnokság gólkirályi címe miatt is köszöntöttük – megérdemelte, igazi sportember

– nyilatkozta Somlai Roland.

 

  • Csatolt dokumentumok