Lurkó UFC U15 – Pécsi VSK U15 2–0 (2–0)
Lurkó UFC U15:
Pfender – Tancsics (Szabó D., 78.), Kiss L. (Lajos, 41.), Házi, Baldauf – Biró B. (Rosta, 78.), Varga M. (Szabó K., 41.), Szakasics – Csonka (Szemán, 70.), Berzlánovich (Szabó B., 70.), Szabó M. (Grádvohl, 41.). Edző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Szakasics (24., 1–0), Csonka (40., 2–0)

Az U15-ös Regionális bajnokság Kiemelt Nyugati-csoportjának hatodik fordulójában a PVSK látogatott Szombathelyre. Kiegyenlített játék folyt, aztán a félidő közepén egy felpasszolt labdát Berzlánovich Máté jól tartott meg, lefordult a védőjéről, és az akcióhoz csatlakozó Szakasics Péterhez passzolt, aki értékesítette is a helyzetet. Az első játékrész hajrához közeledve Csonka Gergő duplázta meg a Lurkó-előnyt: három játékost is kicselezett és higgadtan a hosszúba gurított, 2–0. A mérkőzés brusztolós jellege a második félidőben sem változott meg – bebizonyosodott, hogy nem lehet mindig szép futballal nyerni, de csapatként, és nagy-nagy harcossággal is el lehet érni a három pont begyűjtését!

Úgy érzem, hogy nem játszottunk igazán jól ezen a mai mérkőzésen: olyan ritmusban kezdtünk, aminél mi tudunk lüktetőbben futballozni. Nem törekedtünk a játékra, kapkodtunk, a szélsőket nem vontuk be, a PVSK talán egy hajszállal jobb volt, mint mi. Ennek ellenére mi két gyönyörű gólt szereztünk, így szünetre előnnyel mentünk. Kértem a pihenő alatt, hogy a csapatvédekezésre helyezzünk nagyobb hangsúlyt. Ez működött is tulajdonképpen az egész mérkőzésen, kisegítettük egymást – egy ziccerük volt a pécsieknek, azt még 1–0-nál Pfender Geri bravúrral hárította. A támadójátékunk tud jobb lenni, szebb futballra vagyunk képesek. Mind a hét cserejátékosom lehetőséghez jutott, helyt is álltak – igazi csapat vagyunk, és bízom benne, hogy ez sokáig megmarad! Várjuk a jövő heti mérkőzést – a pontatlanságainkat kijavítani szeretnék! Gratulálok a srácoknak a három ponthoz

– értékelte a győzelmet Berning Adrián.

  • Csatolt dokumentumok