Csornai SE U15 – Lurkó UFC U15 0–4 (0–0)
Lurkó UFC U15:
Varga Benedek (Szalai-Horváth, 69.) – Ulrich, Ilnicki, Csóri, Kovács F. (Répcei, 74.) – Kálócz, Somogyi-Rezner (Németh B., 41.), Tóth A. – Varga Bálint (Nyőgéri, 41.), Polgár (Horváth S., 74.), Gartner (Varga N., 69.). Vezetőedző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Gartner (52., 0–1; 56., 0–2), Tóth A. (64., 0–3), Kálócz (69., 0–4)

A bajnokságot három győzelemmel indító – ám azóta nyeretlen Csorna otthonába látogatott a Lurkó UFC U15 a Regionális bajnokság Nyugati-szekciójának B-csoportjának 7. fordulójában. A mieink voltak az aktívabbak: Tóth Attila lövése a felső lécről a gólvonal környékére pattant, végül üggyel-bajjal mentett a csornai hálóőr. Polgár Bálint ziccerben a kapusba lőtt – azaz támadásban inkább mi jeleskedtünk. A második félidő aztán egyértelműen a miénk volt. Az 52. percben Tóth Attila ugratta ki Gartner Rault, akinek a lövésébe még beleért a kapus, de a labda a hálóba került, 0–1. Négy perc múlva Nyőgéri Márk szép indítása után Polgár Bálint futott el a jobb szélen, mintaszerű középreadását pedig Gartner Raul értékesítette, 0–2. A 64. percben egy játékvezetői labdát egyből kapura lőtt Tóth Attila, a védő által blokkolt labda visszakerült elé, és ő 20 méterről a bal alsóba helyezett, 0–3. A 69. percben Kálócz Dávid jól vette észre a kint álló kapust és 25 méterről a léc alá lőtt, kialakítva a végeredményt.

Gratulálok a győzelemhez a csapatnak! Még emlékszünk arra a mérkőzésre, amikor tavaly ilyen arányban szenvedtünk vereséget a csornaiaktól, így volt bennünk visszavágási vágy. A szezonbeli legjobb játékunkat nyújtottuk ma, nem engedtük kibontakozni a hazaiakat. Együtt, közösen oldottuk meg a csornaiak erősségeinek a semlegesítését. Az egész találkozón a mi akaratunk érvényesült, döntő volt, hogy mi voltunk a harcosabbak. A végeredménytől függetlenül nem volt könnyű mérkőzés. Követtünk el hibákat, talán gyorsabban is kellett volna döntéseket hoznunk – ez vihet még előbbre bennünket, ez a meccs tanulsága. Azonban sokkal kevesebb volt az elkövetett technikai hiba, mint a korábbiakban

– fogalmazott Nagy Krisztián a találkozó után.

 

  • Csatolt dokumentumok