Magnetic Andráshida U13 – Lurkó UFC U13 0–8 (0–2, 0–1, 0–2, 0–3)
Lurkó UFC U13:
 Juhász – Molnár, Gudui, Lakner, Andor – Polgár, Tompa, Farkas – Gartner. Cserék: Gáspár, Varga, Sántha, Gombos, Pencz, Kraller, Szalay. Vezetőedző: Joó Bálint.
Gólszerzők: Gartner (3., 0–1; 63., 0–6, 67., 0–7), Farkas (16., 0–2), Szalay (37., 0–3; 77., 0–8), Polgár (50., 0–4), Tompa (58., 0–5)

Az őszi utolsó fordulóból előrehozott mérkőzésen, Andráshidán vendégszerepelt kedden délután a Joó Bálint irányította Lurkó U13-as csapata. A hazaiak a tabella 10., míg mi a 4. pozíciójából vártuk a találkozót. A pálya nehéz, mély talaja megnehezítette a csapatok dolgát, ennek köszönhetően az első percekben nem igazán tudott kialakulni folyamatos játék. 

A körülményekhez a zöld-feketék tudtak jobban alkalmazkodni, minek köszönhetően egy szép kiugratást követően meg is tudták szerezni a vezetést. Ezután magához ragadta a kezdeményezést a Lurkó, irányították a játékot a mieink, ami eredményességben is megnyilvánult. Egy szép vendégtámadás végén sikerült újabb találatot szereznünk, így kėtgólos előnnyel zártuk az első etapot. 

A második 20 percben már valamivel kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, ekkor már a Lurkó kapusának is akadt védenivalója. A helyzetek számát tekintve azonban még így is fölényben játszottak a vendégek, melyek egyikét követően, a második negyed végéhez közeledve háromra növelték fórjukat.

A félidőben aztán formációt váltott a Lurkó, még inkább támadó felfogásban léptek fel a zöld-feketék, aminek eredménye újabb vendég találatokban mutatkozott meg. Sorozatban harmadik mérkőzését sikerült megnyernie U13-as csapatunknak. 

A legutóbbi bajnoki mérkőzésünkhöz hasonlóan, ma is maximálisan elégedett lehetek a srácok teljesítményével, és nem csak a nagy arányú győzelmünk mondatja ezt velem. Kiemelném a csapat hozzáállását, az első perctől kezdve koncentráltak voltunk. Nagyon jól működött a csapatvédekezésünk. Mi nyertük a párharcokat, nálunk volt többet a labda. Jól működtek a labdakihozatalaink, jól oldottuk meg az 1:1 és 2:1 elleni szituációkat, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Kifejezetten örülök, hogy nagyon, sok dolgot viszontláttam az edzéseken gyakoroltakból. A csapat minden tagját dicséret illeti

– értékelte a mérkőzést Joó Bálint.  

 

 

  • Csatolt dokumentumok