Balatonalmádi SE U13 – Lurkó UFC U13 8–1 (1–0, 2–0, 3–0, 2–1)
Lurkó UFC U13: Palatin Tamás – Széplaki Sára, Takács Dominik, Sántha Zalán, Pék Zalán, Rajtosics Hunor, Szalay Bendegúz, Polgár Ádám – Rigó Vince. Vezetőedző: Pál Gergely.
Gólszerző: Ratosics (76., 7–1)

Ideális időjárás és kiváló körülmények várták a csapatot az impozáns, tavaly átadott Balatonalmádi Sportközpontban. Betegség és sérülés miatt cserejátékos nélkül utaztunk el a mérkőzésre. Az eddig 100%-os balatonalmádi együttes jól futballozott, mi pedig a mai napon nem találtunk erre ellenszert, így a hazaiak győzelme teljességgel megérdemeltnek mondható.

Az első pár percben mi még "fejben" utaztunk a mérkőzésre, mialatt az ellenfelünk egymás után kedvére alakította ki a helyzeteit. Ezt az időszakot kapott gól nélkül sikerült átvészelnünk, köszönhetően a kapusunk védéseinek és egy-egy önfeláldozó belépőnek. Rendeztük a sorainkat, kiegyenlítetté vált a mérkőzés és kezdtük magunkhoz ragadni a kezdeményezést! Polgár Ádám lépett ki a védők mögül és értékesítette a helyzetet, a játékvezető azonban les címén visszafújta az esetet. Szinte az ellentámadásból gólt kaptunk… Sajnos aztán még egy ilyen, lélektanilag fontos pillanatból jöttünk ki rosszul. Egy jobb oldali támadásunk során, az ellenfél kétgólos vezetésénél az üres kapuval szemben álló társ helyett a kapura lövést választotta a játékosunk, aminek oldalháló lett a vége. Ha ezekből a szituációkból jobban jövünk ki, akkor sokkal szorosabb lehetett volna a találkozó. Agresszívan támadtak le a hazaiak és dinamikusan, gyors és pontos passzokkal építették a támadásaikat az egész mérkőzés során. Aztán a találkozó második felében átrohantak rajtunk. Elfogytunk erővel, itt hiányzott igazán, hogy nem tudtunk cserélni. Akartunk, de a szépítésen kívül sajnos többre ma nem futotta. Fel a fejjel, dolgozunk tovább, a következő fordulóban javíthatunk! Ekkora különbség nem volt a csapatok között, de megérdemelte a győzelmet a BSE, gratulálok nekik ezúton is

– nyilatkozott Pál Gergely a találkozót követően.

 

  • Csatolt dokumentumok