Lurkó UFC U15 – ZTE FC U15 3–8 (1–3)
Lurkó UFC U15.:
Kovács Á. – Joó (Dénes, 58.), Mikics, Stampf, Vajda – Kevy, Mesics-Leiner, Tóth D. (Horváth B., 62.) – Belső, Hajba, Zimits. Edző: Nagy Krisztián.
Gólszerzők: Hajba (3., 1–0; 77., 3–8), Tóth D. (54., 11-esből, 2–5)

Óriási meglepetésre a bátran kezdő Lurkó hamar előnybe került: a 3. percben egy mintaszerű akció futott a bal oldalon. Zimits Gergő felnézett, és az ötös rövid oldalára érkező Hajba Zoltán elé varázsolta a labdát, aki dropból a rövid felsőbe lőtte azt, 1–0. Bő tíz perc alatt tudta rendezni a sorait a bajnokesélyes – ekkor tudtak egyenlíteni – majd az első félóra végén vették át a vezetést, és végül kétgólos különbség alakult ki az első 40 perc után. Fordulás után hamar négy lett közte, ám Tóth Dávid büntetőből kozmetikázott, majd ezek után megint a Zete góljai érkeztek. A hajrában Hajba kapott labdát a saját térfelén, és az eltolódó vendégvédelem miatt egyedül vezethette a játékszert a kékek kapusára. A hálóőr a 16 méteres lövését kiütötte, ám Hajba összeszedte azt, és hiába ért vissza két védő is, a labdát a jobb lábára tette át, majd 12 méterről kilőtte a bal alsó sarkot – kialakítva a végeredményt.

Habár legyőzött bennünket a Zete, a Lurkó az első, aki egy meccsen három gólt is tudott szerezni a kékek ellen – erre még a tabellaelső Mosonmagyaróvár sem volt képes.

Mindenki fejében ott volt az őszi, mostoha körülmények között lejátszott mérkőzés, amikor nagy vereségbe szaladtunk bele. A mai vereség azonban teljesen más kategóriába tartozik. Biztos vagyok benne, hogy mindenki bizonyítani akart. Úgy érzem, meglepődtek a vendégek, a 3. percben szép góllal szereztünk vezetést. Fegyelmezettek voltunk, a gól megfogta a Zetét, aztán túl sok hibát követtünk el – ami bánt, hogy ezek fegyelmezetlenség és gyakorlatlanság miatt következtek be. Sokáig a mi kapunk előtt folyt a játék, így a vendégek a maguk javára fordították az eredményt. Volt nekünk is lehetőségünk, de igazi gólhelyzetet már nem tudtunk kialakítani az első félidőben. Bosszantott, hogy a pontrúgások védekezésénél visszaléptünk: három szöglet után is gólt kaptunk. 2–5-nél megint több labdát elszórtunk, de örömmel nyugtáztam, hogy bátrak voltunk, küzdöttünk, és végül mi zártuk le góllal a találkozót. Az ellenfél minőségbeli fölénye 60 perc után abszolút kibontakozott, ekkor már kevésbé bírtuk erővel. A hiányzóknak nem lesz könnyű visszakerülni, ugyanis a ma pályára lépők mindegyike a saját határait feszegette. Külön gratulálok Hajba Zoltánnak, hogy megtalálta a góllövő cipőjét

– mondta Nagy Krisztián a találkozót követően.

  • Csatolt dokumentumok