Ajkán játszotta soron következő felkészülési mérkőzését U14-es csapatunk. 

Betegségek, sérülések miatt több játékosát is nélkülöznie kellett Joó Bálintnak edzőnek, így U13-as játékosokkal kiegészülve indult útnak a csapat Gáspár Bence, Szalai-Horváth Alex, Gudui Dániel, Gombos Zalán, Varga Nimród, Andor István, Farkas Bendegúz, Vert Zsolt, Babarcki Dominik, Takács Dominik, Polgár Ádám, Gartner Raul, Sántha Zalán összetételben.

Az első perctől kezdve kezdeményezőek voltunk, igyekeztünk irányítani a játékot, ami sikerült is, az első lehetőségek is mi előttünk adódtak, ám két kontratámadást, illetve a részünkről két egyéni hibát követően hamar kétgólos hátrányba kerültünk. Ezt követően még nagyobb erőket mozgósítottunk, többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, több nagy gólszerzési lehetőséget is sikerült kialakítanunk, ezek közül kettőt sikerült is értékesítenünk. Előbb Gartner Raul szépített büntetőből, majd egy kombinatív támadás végén Polgár Ádám egyenlített.

A második félidőre még egy fokozattal feljebb kapcsolt a Lurkó, egymás után vezették a támadásokat a zöld-feketék, melyek közül egyet, egy ügyes összjáték végén ismét Gartner Raul értékesített.

Előnye tudatában sem elégedett meg a Lurkó, továbbra is támadásban maradtak Joó Bálint tanítványai, ám sajnos a helyzeteink kimaradtak, ami – ahogy lenni szokott – megbosszulta magát. A hazaiak két, a saját térfelükön megszerzett labdát, a védőink között kilépő támadójuk irányába előre íveltek, aki gyorsaságát kihasználva mindkét esetben a kapusunkra vezethette a labdát, és mindkét ziccerét gólra is váltotta. 

A játék képe ezután sem változott, a Lurkónál volt többet a labda, mi támadtunk, a hazaiak a saját térfelükön védekeztek, és az így megszerzett labdákkal próbálták kiugratni az elől helyezkedő társukat. 

Egy ilyen, az ajkai támadó irányába előreívelt labdát fülelt le tanítani való módon a 2010-es születésű Gombos Zalán, aki egy megelőző szerelést bemutatva, a levegőbe felugorva fejjel tisztázott az ajkai támadó elől. Sajnos földet érve az egyik csuklójára esett rá, méghozzá olyan szerencsétlenül, hogy sajnos komolyabb orvosi ellátásra szorult, mentővel szállították az ajkai kórházba. 

Így nagyjából 10 perccel a vége előtt, 4–3-as hazai vezetésnél a sajnálatos sérülés miatt a játékvezető félbeszakította a találkozót.

Több játékosunkat is nélkülöznünk kellett a mai mérkőzésen, így egy némiképp felforgatott kerettel utaztunk Ajkára. Néhány játékos tőle szokatlan poszton játszott, de kivétel nélkül mindenki igyekezett megoldani a feladatát. Úgy érzem, hogy mi voltunk a kezdeményezőbb csapat, bátran játszottunk, több tudatos, szép támadást vezettünk. Emellett – ellenfelünk letámadása ellenére – jól oldottuk meg a labdakihozatalainkat is. Nagyon sok helyzetet kidolgoztunk, viszont a befejező zónában rendre rossz döntéseket hoztunk, ebben, illetve a labdavesztések utáni átmenetekben mindenképp javulnunk kell. A védekezésünkön elsősorban az összeszokottság hiánya volt érezhető, ebből adódtak a hibák. Összességében a mezőnyben mutatott játékunkkal elégedett vagyok. Játékosunknak, Gombos Zalánnak ezúton is gyors felépülést kívánunk! Várjuk vissza mihamarabb 

– nyilatkozta Joó Bálint a mérkőzés után.

 

  • Csatolt dokumentumok