Öt ország tizenhat csapata – köztük a Lurkó UFC – vett részt az Illés Akadémia Nyárnyitó Tornáján. A zöld-feketék – egy kivétellel – szoros mérkőzéseket játszottak. A 6+1-es felállásban, 5X2 méteres kapura, 15 percig zajló találkozók pörgést és fizikai felkészültséget is igényeltek: az időjárás mindenkit megviselt, főleg a nap végére. A mieink a Komárom VSE, a pozsonyi FK Inter, a Honvéd-MFA, az Illés Akadémia U10 és U11, a Zalaegerszegi TE FC és a Haladás VSE ellen léphettek pályára. A rendkívül színvonalas torna után Vargovics Zsolt, a Lurkó UFC szakmai vezetője mondta el véleményét.

Rendkívül jó tornán vehettünk részt, amit magas színvonal jellemzett. Láthattuk, hogy ebben a korosztályban is milyen lépcsőfokok vannak, hogy hová is lehet sok gyakorlással és felkészüléssel eljutni. Ez a csapatunk alakulóban van: a gyerekek megtapasztalhatták, hogy milyen képességűek a társaik, mit is lehet elérni ebben a korban. Kis szerencsével előrébb végezhettünk volna: a helyzetkihasználásunk nem volt az igazi, ráadásul, amikor odáig eljutottunk, akkor kapufákat rúgtunk sorozatban. Talán játékban nyújthattunk volna többet, hiszen a tudás megvan a srácokban, ám a számukra nagy nevet jelentő ellenfelekkel szemben tartás is volt bennük – ezt a megilletődöttséget pedig a jövőben le kell majd győzni

– mondta Vargovics Zsolt az U11-es tornára való visszatekintőjében.

  • Csatolt dokumentumok