Hévíz SK U17 – Lurkó UFC U17 0–4 (0–1)
Lurkó UFC U17: 
Nagy D. – Könye (Dénes, 81.), Mesics-Leiner, Kevy, Szabó B. (Radányi, 75.) – Varga M. (Verebélyi, 75.), Simon M. (Késmárki, 46.) – Szár, Kolozsvári, Hajba – Szalóki-Varsányi (Molnár M., 65.). Vezetőedző: Somlai Roland.
Gólszerzők: Szalóki-Varsányi (6., 0–1), Késmárki (47., 0–2; 83., 0–4), Kolozsvári (59., 0–3)

Hamar megszerezte a vezetést a Lurkó UFC U17 (2006): Szalóki-Varsányi Bendegúz remek labdát kapott, és éppen belépett a 16-oson belülre, ahol elütötték, 11-es! A sértett biztos ítélet-végrehajtónak bizonyult, 0–1. Ebben a periódusban is szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk. Kulturáltan játszott a hazai csapat is, de mi ma nem ismertünk elveszett labdát, és mindig odaért egy-egy szombathelyi, sokszor pedig kisegítettük egymást. Aztán a második félidőben további gólokban mutatkozott meg a fölényünk.

Késmárk Sándor a szünetben állt be, két gól és egy gólpassz fűződik a nevéhez! Bő egy perc telt el a második játékrészből, amikor Szár Gábor lövését még kiütötte a hálóőr, ám a kipattanóra Késmárki érkezett és a hálóba gurított, 0–2. Szűk egy óra elteltével pedig Késmárki Sanyi kezdett cselsorozatba a középpályán, majd a támadózónában remekül passzolt Kolozsvári Ákos elé, aki higgadtan értékesítette a ziccert, 0–3. A kiváló teljesítményére a koronát újabb találatával tette fel Késmárki Sándor: a 83. percben szerezte meg saját második, csapata negyedik gólját, kialakítva a 4–0-s Lurkó-sikert Hévízen.

Játékban tovább javultunk az egyébként is jól kinéző Ajka elleni edzőmeccshez képest is, de a befejezéseken még lehet csiszolni.

Nem túlzó a végeredmény, pedig egy jó kis csapattal játszottunk ma. A mi játékunk azonban lelkesebb és fegyelmezettebb volt, és nagyon jó futballoztunk. Akkor van értéke a mai sikernek, ha ezt a higgadt formát át tudjuk menteni a többi fordulóra is. Jól hoztuk ki a labdákat, működtek a kisjátékok. A cserék – függetlenül a kapott játékperctől – remekül szálltak be, de az egész csapat rendkívül lelkesen, kiváló hozzáállással játszott, egységes csapatképet mutattunk

– értékelte a látottakat Somlai Roland.

 

  • Csatolt dokumentumok