A Regionális U16-os Alap-bajnokság Észak-nyugati csoportjában a középmezőnyben végez a Lurkó UFC. Somlai Roland együttesét a zöld-fekete klub vezetősége hívta meg egy pizzázásra. A limonádék és az étkezés után a srácok beszámoltak a maguk mögött hagyott évről. Kiemelték, hogy milyen kemény szezon van mögöttük, hiszen többen is vannak, akiknek a mérkőzésszáma meghaladta a 40-et is. Kitűnt, mennyire összetartó közösséget alkotnak a srácok: nem csak a játéktéren, hanem egyébként is segítik egymást.

Jancsó András, ügyvezető elnök; Vargovics Zsolt, szakmai vezető és Halmosi Szabolcs, technikai vezető hallgatta meg az eddigi tapasztalatokat és kéréseket. Kitértek az ifjú futballisták a jövőbeni terveikre is, ki merre tanulna még tovább és hol képzelik el magukat majd a futballpályákon az utánpótláskorukat követően.

 

 

  • Csatolt dokumentumok