FC Nagykanizsa U19 – Lurkó UFC U19 5–3 (2–1)
Lurkó UFC U19:
Kiss B. – Varga Z., Ágoston, Kovács Á., Csurgai – Lang, Makkos – Fábián, Horváth B., Varga T. – Wágner. Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerzők: Varga T. (2), Makkos

A 10 órás kezdési időpont sem volt a csapatok segítségére, hiszen már ekkor óriási meleg sütötte a játékteret. A hazaiak jutottak előnyhöz, ám ki tudtunk egyenlíteni, majd a szünetig ismét a kanizsaiak találtak be. Azonban míg erőnk bírta, nemhogy partiban voltunk a hazaiakkal, hanem a magunk javára fordítottuk az eredményt. Mindhárom gólban elévülhetetlen szerepe volt Fábián Dánielnek, aki három gólpasszt is kiosztott. Remekbe szabott beadására kétszer is Varga Tamás érkezett és szerzett gólt, egy alkalommal pedig szöglet után mélységből jött Makkos Máté és talált be. Ezek a találatok óriási pozitívumot jelentettek: nem csak ma, hanem a jövőre nézve. Jól játszott a Nagykanizsa, a meccs utolsó harmadában ők voltak egyértelműen a frissebbek és a maguk javára fordították az eredményt.

A szombati büntetőpárbajokban Gácsi Marcell volt a főszereplő, ma azonban Kiss Barnabás jeleskedett a kapuban, és ő is 11-est védett ma még 3–2-es vezetésünknél.

Megsültünk… Emellett tisztességesen helytálltunk: műfüves pályán, amíg volt erőnk, csináltuk a dolgunkat. 0–1-ről egyenlítettünk, 1–2-ről fordítottunk, aztán valóban legyőzött bennünket a műfű, a meleg és az ellenfél. A játékra helyeztük a hangsúlyt: ha van 2-3 cserénk, mint az ellenfélnek, akkor másképpen is alakulhatott volna az eredmény. Le a kalappal a srácok előtt, nem adták fel az utolsó pillanatig, ez az a hozzáállás, ami előremutat. Köszönöm az ellenfél csapatának és stábjának korrektségét, sok sikert kívánunk nekik is

– mondta Janzsó László a mérkőzést követően.

  • Csatolt dokumentumok