II. Kerület UFC U17 – Lurkó UFC U17 3–0 (1–0)
Lurkó UFC U17:
Varga B. – Bertha, Ilnicki, Baldauf, Hütter – Kálócz, Biró B. (Károlyi, 46.), Csóri, Szabó B. (Nagy B., 46.), Kovács N. – Berzlánovich. Vezetőedző: Nagy Krisztián.

A Regionális U17-es bajnokság Kiemelt Nyugati-csoportjában Budára, a II. Kerületi Sportközpontba látogatott a Lurkó UFC. A zöld-feketéknél hat fő 2008-as szerepelt a keretben.

Mi építkezéssel kezdtük a meccset, de a pici pályán sok volt a technikai hiba. Hamar hátrányba is kerültünk, ezúttal egy szöglet után fejelhetett üresen egy hazai játékos, 1–0. Még ebben a játékrészben Baldauf Zalán büntetőt harcolt ki, azonban nem sikerült azt értékesíteni, így hátránnyal mehettünk szünetre.  

Az 55. percben tudta növelni előnyét a II. Kerület UFC: egy mintaszerű középreadás után a center fordult be a labdával, 2–0. Mentünk előre a gólszerzés érdekében, ám a hosszabbítás végleg eldőlt a három pont sorsa. A 95. percben egy labdaeladás után állították be a budaiak a 3–0-s végeredményt.

Nagyon rosszul játszottunk ma, ellenfelünk célfutballal próbálkozott és erőszakosabb is volt. A bekapott gól elvette a lelkesedésünket, de negyedóra múlva visszatért a hitünk. A szünetben is erről beszéltünk. Több lelkesedést, jobb kommunikációt kértünk és támadószelleműbb csapatra váltottunk. A kívánt lendület nem érkezett meg. Nem kellett volna sokkal-sokkal jobban játszani, de a csapatjáték és a rúgott gól azonban hiányzott ma

– nyilatkozta Nagy Krisztián vezetőedző.

  • Csatolt dokumentumok