Lurkó UFC U19 – Csornai SE U19 0–2 (0–1)
Lurkó UFC U19: 
Gácsi (Kiss B., 46.) – Nagy D., Kovács Á., Mesics-Leiner (Szabó B., 46.), Ágoston– Fábián, Döbör, Varga T., Makkos – Prógli (Wágner, 62.), Holtay (Kolozsvári, 46.). Vezetőedző: Janzsó László.
 
Az U19-es Regionális bajnokság Nyugati szekciójának B-csoportjában az utolsó fordulóját rendezték december első hétvégéjén. A Lurkó UFC a Csornai SE együttesét fogadta: a mieink a Győr-Moson-Sopron megyei városban 5–1-re tudtak nyerni még szeptember végén. 
Az első negyedóra alatt akár két góllal is vezethettünk volna: két fejes is alig került el a vendégek kapuját. Ehelyett azonban a csornaiak találtak be: egy rosszul átvett labda után futott a kapunk felé a vendégakció, aminek a vége egy védhetetlen lövés lett. A szünetre egygólos hátrányban mentünk.

Egy szélről érkező beadást követően a 69. percben a második góljukat szerezték meg a zöld-fehérek. Mi nem tudtunk ezek után sem betalálni, így 2–0-s vereséget szenvedtünk.

Köszönet azoknak, akik hosszú ideje óta szeretnék egy jó szintet hozni, ma sem rajtuk múlott az eredmény. Bíztam abban, hogy győzelemmel tudjuk zárni az őszt. Tanácstalanok vagyunk, hetek óta túl sok a fegyelmezetlenség. Vannak, akik mindent megtesznek a pályán a jobb eredményekért – őket is lehúzzák mentálisan ezek a társak, ezért sem voltunk sikeresek ma. Nem volt különbség a két csapat között, le a kalappal a csornaiak előtt, ugyanis csapatszinten jobban akarták a győzelmet. Nekünk nagy problémáink vannak, ezek azonban nem futballtudásbeliek. Jön egy hosszabb időszak, amikor átgondolhatjuk, hogyan keveredhetünk ki ebből a gödörből, ugyanis hosszú távon változtatás szükséges. Ránk fér a pihenő

– mondta Janzsó László vezetőedző. 
  • Csatolt dokumentumok