Lurkó UFC U17 – Üstökös FC Győr U17 4–1 (2–0)
Lurkó UFC U17:
Kiss B. – Vajda (Horváth H., 61.), Kovács Á., Wágner (Hajba, 71.) – Prógli (Nagy D., 46.), Lang, Vér, Varga T. (Szabó B., 61.) – Fábián (Holtay, 76.), Szár (Tóth D., 46.), Makkos. Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerzők: Lang (36., 1–0; 39., 2–0), Makkos (71., 3–0; 78., 4–0)

A Regionális U17-es bajnokság Észak-nyugati csoportjában az utolsó hazai találkozónkon az öt hellyel mögöttünk lévő Üstökös ellen szerepeltünk. Janzsó László együttese szeretett volna visszavágni a kék-fehéreknek, hiszen ősszel 3–1-re ők győztek. Kiderült, hogy erre a szokásosnál nagyobb esély van, hiszen a győriek sajnálatos betegség miatt csak tizen tudták elkezdeni a találkozót.

Fölényben játszottunk, ám minden lehetőséget kihagytunk. Bő fél óra telt el, amikor sikerült betalálnunk. Ekkor egy lövést ütött ki a vendégkapus, amire Lang Barnabás startolt időben és szerezte meg az első gólunkat. Hasonló volt a forgatókönyv három perc múlva: Wágner Levente lövését ütötte ki a hálóőr, szintén Lang Barni érkezett és lőtte meg a maga és csapata második találatát. A játék képe a szünetet követően sem változott, gólt csak a II. játékrész felénél sikerült újból szereznünk. Makkos Máté szépen vett át egy labdát és a hosszú sarokba lőtt, 3–0. Folyamatosan az ellenfél térfelén zajlott a játék ezek után is, és a 78. percben megint gólt szereztünk. Tóth Dávid Makkos Mátét találta meg az indításával, aki szép gólt lőtt 14 méterről, 4–0. Ezt követően tudott szépíteni az Üstökös – picit belealudtunk a mérkőzésbe ebben a periódusban. 4–1-re győztünk, és amellett, hogy magunkat korholjuk a sok kihagyott helyzet miatt, megemlíthetjük az Üstökös kapusát, hiszen remek napot fogott ki a győri játékos, nagyon jól védett!

Több poszton is kellett változtatnom még reggel is: hiába voltak cseréim bőven, éppen a belső védő posztra voltunk kevesek. Így háromvédős rendszer mellett döntöttem, vállalva a rizikót is. Aztán kiderült, hogy ellenfelünknek is vannak gondjaik bőven, így tizen kezdték a találkozót. Kétgólos előnyt építettünk fel az I. félidőben. Sok-sok helyzetet kihasználatlanul hagytunk, ez persze bosszantott. Kértem, hogy a földön játsszunk, ám a gólok sokáig nem jöttek, mert monotonok voltunk. Dekoncentráltan futballoztunk a szünet után, hiányzott az öröm, pedig mi domináltunk, de nem élveztük a játékot, ami rá is nyomta a bélyegét a meccsre. A II. félidő közepén végleg eldöntöttük a mérkőzést

– mondta Janzsó László a találkozót követően.

  • Csatolt dokumentumok