Lurkó UFC U19 – Soproni FAC 5–0 (3–0)
Lurkó UFC U19:
Bögöly – Péter, Nemes, Sáfár, Závecz (Sabia, 71.) – Kiss L. – Tóth N. (Ágoston, 59.), Varga D. (Németh R., 59.), Horváth B., Kárász – Járfás. Vezetőedző: Molnár Károly.
Gólszerzők: Tóth N. (4., 1–0; 17., 2–0), Járfás (44., 3–0), Kárász (55., 4–0; 75., 5–0)

Az egyelőre pont nélkül álló Soproni FAC érkezett Szombathelyre, akik ellen esélyesként léptek pályára a zöld-feketék. A mieink ennek megfelelően az első negyedóra végén már kétgólos előnyben voltak, a szünetre pedig 3–0-val mehettünk. Fordulást követően újabb helyzetek, akciógólok, és időnként mutatós játék jellemzett bennünket. Végül 5–0-ra győzött a Lurkó a sportszerű mérkőzésen, a végig becsülettel küzdő SFAC ellen.  

Az első pillanattól kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ami hamar két gólban megmutatkozott. Ezek után is megmaradt az óriási labdabirtoklási fölényünk, ám a kapu előtt többször is hiba csúszott a gépezebe. Betömörültek a vendégek, akiket át-átjátszottunk, ám a helyzeteink nagy része kimaradt. A II. félidőben is nálunk volt jóval többet a labda. Minden kerettagnak lehetőséget tudtam adni. Úgy látom, az eredményben nem mutatkozott meg a helyzetek száma – utóbbi kihasználásán javítani kell. A hozzáállással és a mutatott játékkal elégedettek lehetünk, ami biztató a jövőre nézve

– mondta Molnár Károly a mérkőzést követően.

 

  • Csatolt dokumentumok