"Január 25-én szombaton Székesfehérváron rendezték meg a Hortobágyi Ferenc Emléktornát a 2013-as (U7) születésű gyerekek számára. A Budapest Honvéd FC, az FTC, az UTE, a Vasas Kubala Akadémia, a Grosics Labdarúgó Akadémia a MOL Fehérvár két csapata és a Lurkó UFC gárdája vett részt az eseményen. Minden csapat játszott mindenkivel, 1x12  perces mérkőzések voltak, 3 v 3-as felállásban. 

Az első meccsünket az Újpest TE csapata ellen játszottuk. Az első mérkőzés minden tornán nehezen megy, a székesfehérvári sem volt kivétel ez alól, gólnélküli döntetlen lett a végeredmény. Ezután a Budapest Honvéd FC elleni meccs következett. A gyerekek levetkőzték a kezdeti félelmeket, hozzászoktak az új környezethez, és szép támadásokat vezetve nyerték meg a találkozót. A Fradi ellen nehéz helyzetünk volt, gyorsan játszottak, az elején nehezen tudtuk felvenni velük a versenyt. A mérkőzés felénél felébredtünk, három gólt ugyan szereztünk, de ez kevés volt az üdvösséghez. A MOL Fehérvár fehér csapata ellen viszont gólzáporral nyertünk. A MOL Fehérvár másik csapata ellen nagyobb volt a kihívás, de ott is sikerült diadalmaskodni. Egy kisebb szünet után a Grosics Labdarúgó Akadémia növendékei ellen léptünk pályára és ezt a talákozót is mosolygós arcokkal zártuk. Az utolsó mérkőzésünket a Vasas Kubala Akadémia gárdája ellen játszottuk, sok találatot szereztünk és az itt elért győzelemmel a dobogóra laviroztak lurkóink.

5 győztes meccsel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel esélyünk volt a második helyre is, hiszen az UTE-vel azonos pontszámunk volt, viszont sajnos nekik a gólkülönbségük kettővel jobb volt, így a bronzérmet sikerült megszereznünk.

Nagyon elégedettek vagyunk  a fiúkkal, hiszen egy komoly, színvonalas tornán vettünk részt, kiemelkedő csapatok ellen játszottunk, és így is sikerült felállni a dobogó harmadik fokára. Külön öröm számunkra, hogy egyik játékosunkat, Pető-Bagics Barnát a torna válogatottjába is beválasztották." (Koósz Írisz edző)

Eredmények : 

Lurkó UFC - UTE    0:0

Lurkó UFC - Budapest Honvéd FC 4:0  Gólszerzők: Sóvári Dávid, Hende Noel, Pető-Bagics Barna (2)

Lurkó UFC - Ferencváros 3:5  (Pető-Bagics Barna, Sóvári Dávid, Hende Noel)

Lurkó UFC - MOL Fehérvár fehér 12:1 (Hende Noel (4), Pető-Bagics Barna (2), Papp Olivér, Jakatics Barna (2), Novák Benett (2), Sóvári Dávid) 

Lurkó UFC - MOL Fehérvár piros 2:1 (Hende Noel, Sóvári Dávid) 

Luró UFC - Grosics Labdarúgó Akadémia 3:1 (Pető-Bagics Barna (2), Papp Olivér)

Lurkó UFC - Vasas Kubala Akadémia 7:3 (Pető-Bagics Barna (4), Hende Noel (2), Novák Benett)

 

A csapat tagjai: Sóvári Dávid, Pető-Bagics Barna, Hende Noel, Novák Benett, Jakatics Barna, Papp Olivér

Edzők: Koósz Írisz és Orbán Dániel 

A torna végeredménye :

1. Ferencváros

2. Újpest TE

3. Lurkó UFC ......

  • Csatolt dokumentumok