Nivós, nemzetközi tornán zártuk az évet. A csapat a 3. helyen zàrt a Sturm Graz csapatai mögött, s bár a döntőt elvették Tőlünk, a játékosok a mérkőzések többségén jó teljesítményt nyújtottak.

Csoportmérkőzések:

Lurkó - Kapfenberg 4:0

Lurkó - Jaz Gu Süd 2:2

Lurkó - Sturm Graz 0:5

Lurkó - Wienerberg 1:1

A csoport második helyén jutottunk tovàbb

Negyeddöntő: 

Lurkó - Mészöly Focisuli  4:1

Elődöntő

Lurkó-Sturm Graz 1:1 

Szétlövések utàn a Sturm jutott a dőntőbe

Bronzmérkőzés

Lurkó - Pellets WAC 2:1(hosszabbítás utàn)

Körhöcz György edző :

"Nagyon sajnàltam a sràcokat, mert az első Sturm elleni meccsünknek nyílt sisakkal mentünk neki, és sajnos ellenfelünk a játék minden elemében fölénk kerekedett, de ennél sokkal többre vagyunk képesek. Ez a pofon megfogott minket, de rendeztük a sorokat.

A döntőbe jutàsért a Sturm másik csapatàval játszottunk, amit az első 3 perc kivételével végig kontrolláltunk. Vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki, nem is éreztem veszélyben a csapatot. 10 másodperccel a vége előtt az ellenfél támadója rácsúszott a kapusunkra, és még hetest is kapott érte. Az egyenlítés után nehezen viselték a srácok az igazságtalanságot, így a szétlövés az ellenfélnek kedvezett. Utólag a szervezők is sajnálatukat fejezték ki az eset miatt, hisz lemaradtunk a döntőről, pedig szerettünk volna bizonyítani a Sturm Graz első csapata ellen (akik a döntőben 2:1-re legyőzték elődöntőbeli ellenfelünk), hogy többre vagyunk képesek, mint amit a csoportmeccsen mutattunk. A srácokat nagyon maguk alatt voltak, nehéz szívvel vigasztaltam Őket, de erkölcsi győztessé váltak azzal, hogy nem ragadtak bele ebbe a negatív élménybe, hanem egy nagyon jó mérkőzésen elhódítottàk a 3. helyet. 

Összességében nagyon jó dolgokat làttam, az átmeneteinkkel voltak ma problémáink. Hajrá Lurkó!"

Csapat tagjai: 

Szalai-Horváth Alex, Laczó Bálint, Hányi Dávid, Horváth Samu, Hideg Boti, Vert Zsolt, Papp Máté, Farkas Bende, Horvàth Valentin, Grádvohl Kristóf

Kellemes Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!

  • Csatolt dokumentumok