Lurkó UFC U13 – Haladás VSE U13 8–1 (3–0, 1–0, 3–1, 1–0)
Lurkó UFC U13:
Palatin Tamás – Vincze Dániel, Gombos Zalán, Győrvári Levente, Pencz Milán, Takács Dominik, Rajtosics Hunor, Polgár Ádám, Szakács Benedek. Cserék: Széplaki Sára, Pék Zalán. Vezetőedző: Pál Gergely.
Gólszerzők: Szakács (3), Takács D. (2), Polgár, Rajtosics, Pék

A Lurkó UFC U13 (2010) azonnal városi derbivel indította 2023 tavaszát. A mienk már az első húsz perc alatt háromgólos előnyt építettek fel, amit végül hétre tornásztak fel és teljesen megérdemelten győztek.

A múlt heti, SC Sopron elleni felkészülési mérkőzésen mutatott lélektelen, ötlettelen játékunkhoz képest sokkal több pozitívumot mutattunk. Ehhez kellett az is, hogy a tegnapi ellenfelünket mi tudtuk nyomás alatt tartani és nem fordítva. Az első pár perc "ismerkedés" után váltottunk és letámadtuk a Haladást, ezzel megakadt a labdakihozataluk és a támadásépítésük. Megpróbálták átívelni rajtunk a labdát, de a csapatvédekezésünk jól működött, ügyesen, határozottan le tudtuk védekezni ezeket a próbálkozásokat! Gyorsan tudtunk váltani, jók voltak az átmeneteink! Bosszantó volt a sok technikai hiba, talán a túlzott igyekezet miatt voltunk pontatlanok, a jövőben ezeknek a minimalizálására nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk! Lőttünk "lecsorgó" labdából, szépen felépített akciókból, átlövésekből, egyéni akcióból gólokat, ez mindenképpen bizakodásra ad okot. Remélem meghozza a játékosaim önbizalmát és még határozottabbak leszünk az ellenfél kapuja elött! Dicséret illeti a srácokat, folyamatos volt a kommunikáció közöttük, segítették egymás játékát szavakkal is, és mindig volt aki kijavította a társa hibáját! Csapatként, egymásért küzdve győztünk tegnap, amihez szeretnék ezúton is gratulálni a játékosaimnak! Remélem a tavasz folyamán ebben a szemléletben fogunk a pályára lépni! Ez legyen az alap, a többit lehet gyakorolni. Hajrá, Lurkó!

– nyilatkozta Pál Gergely a mérkőzés után.

 

  • Csatolt dokumentumok