Lurkó UFC U15 – MiTE U15 9–0 (5–0)
Lurkó UFC U15:
Szalai-Horváth (Gáspár, 51.) – Gudui (Horváth Z., 51.), Lakner, Andor, Varga N. – Vert Zs., Molnár G. (Bertók, 41.), Tompa – Babarcki (Rigó, 51.), Gartner, Farkas B. Vezetőedző: Berning Adrián.
Gólszerzők: Gartner (3), Gudui, Molnár G., Lakner, Farkas B., Bertók, Tompa (11-esből)

Hamar megszereztük egy vezetést: Gudui Dániel szépségdíjas átlövésével jutottunk előnyhöz. Az 5. percben már kettő volt közte, ezzel meg is alapoztuk a találkozó képét. Kombinatív játék után további találatokat szereztünk, így már öt volt a különbség a szünetre.

A II. félidőben sem változott a játék képe, ebben a periódusban további négy találatot szereztünk, így a Lurkó UFC U15 második idei mérkőzése is kilenc gólt hozott, ezúttal csak mi szereztük ezeket.

Összességében az eredményen hűen tükrözi a látottakat. A gyorsan szerzett két gól megtörte a vendégeket. Ezek után is próbáltunk a taktikánk szerint futballozni, nyomást gyakoroltunk az óváriakra, ami működött is. A labdaszerzés után jól mentünk át támadásba. Ha járatni kellett a labdát, az is ment, szép akciókat vezettünk, a sok futás által szabadon tudtunk futballozni. Amiket kértem a srácokról, azt rendre betartották. Az eredmény nem fontos, az azonban igen, hogy felszabadultan játszanak a fiúk, ez pedig hétről hétre a fejlődést jelentheti számukra. Gratulálok a győzelemhez, készülünk a következő fordulóra

– értékelt Berning Adrián vezetőedző.

 

 

  • Csatolt dokumentumok