Pápai ELC U13 – Lurkó UFC U13 6–0 (3–0)
Lurkó UFC U13.: Répcei – Szabó K., Horváth S., Csóri, Horváth B. – Geller, Iváncsics, Takács M. – Paizs, Iszak, Haág. Cserék: Réközi Cs. – Varga B., Farkas B. Edző: Catalin Azoitei.

Az MLSZ kiemelt U13-as bajnokságának észak-nyugati csoportjában Pápára látogatott a Lurkó csapata. A 7. forduló mérkőzésén a kék-sárgák bizonyultak jobbnak, ugyanis helyzeteiket nagyon jó arányban tudták értékesíteni.

Keveset és kevesen tudtunk készülni a találkozóra: betegség és sérülés is közbeszólt az elmúlt időszakban. Az eredmény csalóka egy picit: nagyságrendileg hasonló mennyiségű helyzetünk volt, mint a hazaiaknak, ám míg ők ezek jó részét kihasználták, addig mi egyet sem. Két büntetőt is rúghatott a Pápa, így azzal, hogy ők jobbak és határozottabbak voltak a kapu előtt, a győzelmük megérdemeltnek mondható

 

– összegzett a mérkőzést követően Catalin Azoitei.

 

  • Csatolt dokumentumok