U6-tól U9-ig játszottunk a MOL Fehérvár csapataival (2012-es, 2013-as, 2014-es és 2015-2016-os korosztályok) felkészülési mérkőzéseket. Ma a Fejér megyeiek jöttek ide, mi 23-án fogunk menni hozzájuk. Összeállít a kis korosztályok versenynaptára a késő tavaszi-kora nyári időszakra: események, mérkőzések következnek mostantól, a Lurkó UFC pedig a mai meccsekkel nyitotta meg a szezont, vasárnap pedig Bozsik-fesztivál következik.

 

Bozsik-szabály volt érvényben a mai mérkőzéseken. Az U6-osok és az U7-esek 20*15 méteres játéktéren, 3 a 3 ellen játszottak. Az U8-as korosztály 20*40-es pályán 5 az 5 ellen, míg az U9-esek 35*55 méteres területen 7 a7 ellen. Mindez már azt jelentette, hogy ezek a meccsek remek előkészületet jelentettek a jövő évi versenyekre.

Hasznosak ezek a mérkőzések mindegyik korosztályunk számára. Mindennek az alapja a Lurkó UFC kiváló szakmai kapcsolatrendszere: ezért találkoztunk ma a fehérváriakkal, míg pl. a jövő héten az ETO FC Győrrel is játszunk. Ezek a csapatok azok, amelyek hozzánk hasonló képességűek. Ez pedig egy jó megmérettetés mindkét egyesület és legfőképpen a gyerekek számára, mindkét fél ebből tud tanulni. Fontos, hogy hasonló tudásúak a korosztályok: a dinamika közel azonos, és ezen a meccseken fejlődésre van lehetőség

– mondta Biegner Dániel, a Lurkó UFC gyermekszekció-vezetője.  

Az U9-es (2012) korosztály 4*20 percet játszott. Két negyedet megnyertünk, egyszer döntetlent játszottunk, egyik alkalommal ők szereztek több gólt. Ahogy azt mindig is hangsúlyoztam: másodlagos az eredmény, mégis ez az, ami ad egyfajta képet a játékról és mérkőzésről. Kiegyenlített meccset játszottunk ma, sok párharc, a leglényegesebb pedig az, hogy a gyerekek tanulhattak a nagyobb létszámhoz kapcsolódó technikai-taktikai feladatokról. A kezdeti esetleges bizonytalanság után egyre jobban belejöttünk, mentálisan bátrabbak lettünk, nagyobb önbizalommal játszottunk, formás labdakihozatalok jellemezték a mieinket, sokszor megnyertük az egy az egy elleni játékokat. Hasznos napot zártunk, ugyanúgy készülünk ezentúl is minden egyes korosztályunkban, mint a korábbiakban

– foglalta össze a nap tapasztalatait Biegner Dániel.

 

  • Csatolt dokumentumok