Folytatódnak a küzdelmek az U19-es regionális bajnokság észak-nyugati csoportjában. A Lurkó UFC ezúttal a Csornai SE-t látja vendégül. Mindkét csapat eddig négyszer-négyszer játszott a 2020/2021-es kiírásban. A mieink egy-egy győzelem és döntetlen mellett kétszer kaptak ki, eddig 4 pontot gyűjtöttek a vasiak. Az U19-es Lurkó meccsein esett eddig a legkevesebb gól – találkozónként 2,25 – hiszen 4–5 Janzsó László együttesének gólkülönbsége. A csornaiak kilenc pontnál járnak: az Andráshidát, a Sárvárt és a Soproni FAC-ot győzték le. A bajnoki cím várományosától, a Mosonmagyaróvártól azonban 10–2-re kikaptak.

Az U19-esek edzésmunkája rendben van, folyamatos, hál’ Isten mindenki egészséges. A formánk is bizakodásra adhat okot, a játékkal többnyire elégedettek lehetünk. Amennyiben egy kis szerencse is párosult volna a játékunkhoz, még több pont állhatna a nevünk mellett. Úgy érzem, hogy ki-ki meccs lesz pénteken a Csorna ellen, a koncentráltság és a napi forma döntő lesz

– mondta Molnár Károly, a Lurkó UFC ifjúsági szekcióvezetője.

Az U17-esek regionális bajnokságának észak-nyugati csoportjában szintén a 6. fordulóra kerül sor: már kedden is volt egy találkozó, de péntektől vasárnapig rendeznek meccseket ebben a körben. Seper Ákos U17-esei egyszer nyertek eddig, háromszor kikaptak, így a 11. pozícióban tanyáznak. Aktuális ellenfelünk, a Csornai SE az első fordulóban Mosonmagyaróváron 6–0-ra kapott ki, ám azóta veretlen, igaz, mindegyik meccsüket hazai környezetben játszották. Az Andráshidával ikszeltek (3–3), a SFAC-ot (3–1) és a Sárvárt (4–3) legyőzték. Utóbbi meccsen a 90. percben szerezték meg a 3 pontot érő találatot.

Úgy érzem, hogy a kényszerű szünet (a múlt héten elmaradt andráshidai találkozó) jót tett a fiúknak, az edzésmunkájuk megfelelő szintre került – bár nagyon nehéz dolga van Seper Ákosnak, hiszen a betegségek és sérülések miatt a létszámprobléma mindennapos. Újra nyerni szeretne a társaság, a heti munka alapján fel is készültek a mérkőzésre, így bízom abban, hogy itthon tartjuk a három pontot

– osztotta meg gondolatait Molnár Károly.

  • Csatolt dokumentumok