Az ETO meghívására szerepelt a Lurkó UFC két korosztálya a győri mini tornán, ahol a Rába-parti zöld-fehérek mellett a MOL Fehérvárral alkottunk triót.

A Biegner Dániel és Lengyel Miklós vezette U9-esek (2012) Sóvári Dávid, Németh Levente, Török Balázs, Varga Vince, Lengyel Ágoston, Pető-Takács Botond, Novák Barnabás, Fazekas Brúnó, Jáger Noel, Rajtosics Marcell, Német Ádám összetételű kerettel játszottak.

7:7 elleni játékot kérhettünk a gyerekektől: látszott, hogy mindhárom csapat most tanulja ezt a játéktípust, és ehhez kapcsolódóan ismerkedtek a játéktérrel, a távolságokkal, a technikai és taktikai dolgokkal. Nagyon jól szolgálat a torna a gyerekek fejlődését! 4*20 percet játszottunk a nagy melegben, ennek ellenére a fiúk szépen helytálltak. A játékukkal nagyon elégedettek vagyunk – az összképet a labdakihozatalokban lévő hibák és az abból kapott egy-két gól rontja, illetve néha pontatlanok voltunk a befejezéseknél. Minden gyereket dicséret illet, az általuk ma mutatott játék és töretlen fejlődésük nagy okot ad az örömre, gratuláció jár nekik

– mondta Biegner Dániel, az U9-es csapatunk edzője.

A Hujber Gábor és Fider Ádám irányította U8-asok (2013) kerete: Jakatics Barna, Hende Noel, Novák Benett, Rajos Ádin, Papp Olivér, Pető-Bagics Barna, Kalmár Kornél, Dávid Marcell, Menyhárt Amin.

A minitornán az általunk már jól ismert ETO FC Győr és MOL Fehérvár csapatai ellen játszottunk 2-2 mérkőzést. A srácok kicsit hullámzóan teljesítettek a nap folyamán, voltak kifejezetten jó periódusaink, amikor gyönyörűen hoztunk ki labdákat, remekül felépített támadásokat vezettünk és szép gólokat szereztünk, de sokszor előfordult, hogy a gyerekek frusztráltak voltak, ez pedig sajnos a játék rovására ment. Mindenképpen megemlíteném pozitívumként, hogy rengeteg jó mélységi passzunk volt a támadóink felé, úgy gondolom ebben sokat léptünk előre az elmúlt hetekben

– nyilatkozta Fider Ádám, az U8-asok edzője.

  • Csatolt dokumentumok