Illés Akadémia U12 - Austria Salzburg 2:1 

Illés Akadémia U12 - 1860 München 0:0 

Illés Akadémia U12 - SBC Traunstein 1:0  

Takács Csaba U12 edző :

Pénteken utaztunk Traunsteinbe (Németország), egy minitornára. Megérkezésünk után a hazai csapattal játszottunk 3x20 perces edzőmérkőzést szakadó esőben. Az utazás után kicsit enerváltan, sok technikai hibával játszottunk, de taktikailag fegyelmezettek voltunk. Ellenfelünk egyébként képzett, fizikailag erős játékosokból állt, próbálták hátulról felépíteni játékukat, nagyon sok labda nélküli mozgással, váltással próbálták megbontani védekezésünket. A mérkőzést a hazaiak nyerték 2:1-re, az utazás után jó volt a mozgás.  A szombati minitornát már Salzburgban játszottuk, mivel a szervezők az előző heti rossz időjárás miatt (esett még hó), nem merték hazai pályára szervezni a tornát.

Három nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, jó csapatok ellen. Az első mérkőzésen egy fizikálisan erősebb, de technikailag képzetlenebb csapat ellen játszottunk. Magas labdabirtoklási fölényben játszottunk, jól építettük a játékot, több helyzetet is kialakítottunk, de rossz helyzetkihasználásunk miatt csak két gólt lőttünk. Tetszett, hogy a fizikálisan erősebb játékosok ellen is bátran visszatámadtunk és sok labdát tudtunk szerezni. A labdát folyamatosan az ellenfél térfelén tartottuk és bátran birtokoltuk a labdát. 

Második mérkőzésünkön egy teljesen más stílusban játszó, gyors, technikailag képzett játékosokból álló csapat ellen meccseltünk. Magasan védekeztünk, ha nem sikerült labdát szerezni akkor jól zártunk vissza. Nagyon gyors volt a játék, ellenfelünk hátulról építette a játékot, labdavesztés után nagyon agresszíven visszatámadtak, többször hibára kényszerítettek minket. Nagyon sok párharc, 1:1 elleni játék jellemezte a mérkőzést. Többször jutottunk el helyzetig, de a kapu előtt határozatlanok voltunk. Pozitív, hogy ellenünk helyzetet nem tudtak kialakítani.

A harmadik mérkőzésen a már ismert hazai csapat ellen játszottunk, ismét egy jó iramú mérkőzést. A második mérkőzéshez hasonlóan nagyon sok labdabirtoklás és váltás volt a jellemző. Mindkét csapat hátulról építette a játékot, magasan védekezett, és labdavesztésnél agresszíven visszatámadott. Sikertelen labdaszerzésnél jól zártunk vissza, ellenfelünk talán el sem jutott igazán nagy helyzetig. Nekünk egy labdaszerzés utáni gyors ellentámadásból sikerült gólt lőnünk, ami a győztes találatot jelentette. Összességében a torna nagyon jól szolgálta a gyerekek fejlődését. Ezekből a nemzetközi mérkőzésekből nagyon sokat tudunk tanulni.

Keret: Pfender Gergő kapus, Szalay Márk, Tóth Barnabás, Pál Levente, Abért Barna, Őri Bálint, Szijjártó Áron, Szijjártó Ábel, Palkó Áron, Paizs László, Csonka Gergő, Vert Bence, Szabó Bence, Rózsa Máté

Edzők: Takács Csaba, Szűcs János

  • Csatolt dokumentumok