TARR Andráshida U19 – Lurkó UFC U19 2–1 (2–1)
Lurkó UFC U19:
Gácsi – Nagy D. (Varga T., 46.), Ágoston (Kovács Á., 46.), Csuka, Szabó B. (Várnai, 67.) – Prógli, Döbör, Horváth B. (Wágner, 67.), Makkos – Rozmán (Bánó, 67.), Holtay (Bujtás, 46.). Vezetőedző: Janzsó László.
Gólszerző: Döbör (40., 1–1)

A Regionális U19-es bajnokság Nyugati szekciójának B-csoportjában Zalaegerszegre látogatott a Lurkó UFC csapata. Csaknem félórás késéssel indult meg a találkozó, amit nagy iramban kezdtek a hazaiak. Egy szerencsésen pattanó labdára lecsapva a 10. percben megszerezték a vezetést. Ezután viszont már átvettük a játék irányítását és szép támadások vezettünk. az elmúlt időszak legjobb játékát mutattuk. A 40. percben Döbör Levi 28 méterről elengedett lövésére senki sem számított, ezzel kiegyenlítettünk, ám hamar ismét hátrányba kerültünk, igaz, csak a játékvezetői kettősnek nem tűnt fel, hogy mintegy másfélméteres lesről indult az andráshidai támadó (2–1).

A második félidőben végig mi irányítottunk, kapusunknak szinte dolga sem akadt, térfelünk közepén szedegette össze a lábdát, védése nem is nagyon volt. Kapufalövő-versenyt nyerhettünk volna, bár ez pontokat nem ért.

Rendkívül kulturáltan futballoztunk – és viselkedtünk; megdöbbentő volt ugyanis az a stílus, amit az utolsó húsz percben és a mérkőzés végén jellemezte a hazaiakat.

Gyorsaságban, játékban, támadásfelépítésben, akartban is jobbak voltunk, ezek alapján pedig egyáltalán nem érdemeltünk vereséget, sőt! Az utóbbi időszakban sokat kritizáltam a csapat hozzáállását mind a mérkőzésekhez, mind az edzésekhez. Szót ejtettem a fegyelmezetlenségükről és általában a játékhoz való hozzáállásukról. Ez viszont most egy jó irány, amerre elmozdulni látszik a társaság! Bízom benne, hogy magunkra találtunk. A helyzetkihasználásainkban sokat kell még fejlődünk

– mondta Janzsó László a mérkőzést követően.

 

 

 

  • Csatolt dokumentumok