Üstökös FC Győr U15 – Lurkó UFC U15 5–0 (0–0)
Lurkó UFC U15:
Kovács Á. – Tancsics, Vajda, Várnai, Dénes (Szanyi, 47.) – Tóth D. (Szabó B., 60.), Kevy, Fábián – Verebélyi (Stampf, 41.), Hajba, Zimits. Edző: Nagy Krisztián.
Kiállítva: Fábián (50.)

Két egyenrangú csapat játszott szűk egy órán keresztül. Mi a gyors ellentámadásainkban bíztunk, míg a hazaiak inkább birtokolták volna a labdát. Egy távoli lövés után a mi kapufánkon csattant a labda, de ezt leszámítva más helyzete nem volt az Üstökösnek. Fábián Dániel az 50. percben sorozatos reklamálás miatt a kiállítás sorsára jutott – ez már a harmadik piros lapja volt a 2020/2021-es pontvadászatban – és ezek után tudott csak fölénk keveredni az Üstökös.

Se nem jobb, se nem rosszabb csapat volt nálunk a mai ellenfelünk. Meghatározó játékosaink (Mikics és Mesics-Leiner) nélkül utaztunk Győrbe. Kontrajátékra rendezkedtünk be: tudtuk, hogy kicsi az egyetemi pálya, így ez akár ülhetett is volna. Elbuktuk azonban a kontráinkat, nem tudtuk azokat lezárni vagy legalább lövőhelyzet kialakításával befejezni. Ettől függetlenül az első félidő rendben volt. Frissítettem a szünetben, stabilak is voltunk még egy darabig, majd derült égből villámcsapásként ért minket, hogy Fábián Dani teljesen feleslegesen reklamált, és nem hagyta azt abba, így megfogyatkoztunk. Mindenki igyekezett ezek után, ám az első bekapott gól után hitevesztettekké váltunk. Jó lett volna tudni, mi lett volna akkor, ha egyenlő létszámban fejezzük be a meccset. Nem tudom tolerálni az ilyen egyéni fegyelmezetlenséget, az egész csapat nehéz helyzetbe került a kiállítás által

– nyilatkozta Nagy Krisztián a találkozó után.

  • Csatolt dokumentumok