Régiós Bozsik-tornán szerepelt a Lurkó UFC U11 (2013). Nagy Zoltán a Borsits Boldizsár, Poór Boldizsár, Komp Alex, Petre Antonio, Veres Regő, Cséve Gergő, Reiber Bence, Koltai Dávid, Kummer Zoárd összetételű kerettel indult a sárvári eseményen. A zöld-feketék három mérkőzésüket megnyerték, egyszer ikszeltek míg két alkalommal kikaptak.

Ismét Sárváron szerepeltünk, ez volt már a harmadik régiós Bozsik-tornánk. Az első két meccsünkön felszabadult, bátor játék jellemzett minket, aminek meg is lett az eredménye. Két győztes találkozóval kezdtünk, ám ezek után némelyest visszaesett a koncentrációnk és a Nagykanizsa, illetve az FC Ajka ellen vereségbe futottunk bele. Úgy gondolom, hogy elkerülhető gólokat kaptunk és saját magunkat hoztuk többször is kellemetlen helyzetbe. Ezek zömében ki nem kényszerített hibák voltak. Az utolsó két mérkőzésünkön új erőre kapva a Haladás VSE csapatát sikerült legyőznünk és döntetlennel zártunk a Tapolca ellen. Összességében sok pozitív dolgot láttam, amire tudunk építkezni. Viszont nagyon hullámzó teljesítmény jellemzett minket, ami a dekoncentráltságnak volt betudható. E téren kell fejlődnünk az elkövetkező időszakban, mert már bizonyították a srácok, hogy ennél sokkal több van bennük. A mai napon Petre Antonio nyújtott kiemelkedő teljesítményt

– értékelt Nagy Zoltán vezetőedző.

 

  • Csatolt dokumentumok