Az MLSZ Kiemelt U13-as bajnokságának Észak-nyugati csoportjában – a 13 együttest felvonultató bajnokságban – a hetedik helyen zárt a Lurkó UFC U13 (2008). A tavaszi szezonra Hujber Gábor tekintett vissza.

A csapatot januárban vettem át, és őszintén mondhatom, hogy Catalin Azoiteitől egy jó társaságot örököltem. A gyerekek edzésmunkája példaértékű volt már az elejétől kezdve. Jómagam a Varga Benedek, Répcei Kristóf – Szabó Krisztofer, Horváth Sámuel, Csóri Ádám, Károly Korvin, Paizs Péter, Takács Máté, Vecsera Balázs, Geller Marcell, Iváncsics Bence, Haág Benjámin, Somogyi-Rezner Máté, Varga Bálint, Rétközi Csaba összetételű kerettel dolgozhattam. Ami egy kicsit gond volt az az edzéslátogatottság, hiszen az első hetekben kevesen voltunk tréningeken. A téli időszakban csatlakozott hozzánk Károly Korvin és Vecsera Balázs, akik nem csak a létszámgondunkat oldották meg, hanem fontos szerepet is játszottak a Lurkó U13 tavaszi szereplésében. 
A felkészülés során nagy hangsúlyt fektetünk a védekezésre, a csapat együttes védekezésére. Ezt a srácok nagyon gyorsan megtanulták, már az első meccsen látható volt, hogy mindenki tudja mi a feladata. A féléves munkánknak ez a legnagyobb eredménye, hiszen mostanra mindegyik poszton tudják mi a szerepük védekezésben. Az én meglátásom szerint először a védekezésnek kell rendben lenni, ha az egységesen működik, akkor ebből lehet tovább építkezni. A meccseken soha nem játszottunk alárendelt szerepet, a fizikálisan kiemelkedő játékosok és ellenfelek ellen sajnos nem tudunk mit tenni, ebben a korban még sokszor van nagy különbség a gyerekek között. Voltak kiemelkedő meccseink: a Gyirmót ellen elért 2–2 és az Illés Akadémia ellen elért 0–0, mindkettő találkozón a maximumot nyújtotta a csapat. A tabellán mögöttünk állók ellen mindig hoztuk az elvárható eredményt, ezeken a meccseken már nagyobb hangsúlyt tudtunk fektetni a támadások gyakorlására és a támadózónában lévő játékhelyzetek gyakorlására. 
Én úgy gondolom a csapat kihozta magából a maximumot, a félév elején ez volt számomra a legnagyobb kihívás, hogy a gyerekek mindig a maximumra törekedjenek: legyen az egy edzésgyakorlat, egy játék egy edzés során, vagy egy mérkőzés. Jó volt látni, hogy a gyerekek fejlődnek, és szeretnek edzésre járni és szeretik a focit!
Mindenkit szeretnék kiemelni, hiszen a képességéhez mérten úgy gondolom mindenki a maximumot hozzátette és kihozta magából a félév során!

  • Csatolt dokumentumok