Mosonmagyaróvári Ifjúsági TE U17 – Lurkó UFC U17 1–3 (1–1)
Lurkó UFC U17: Bögöly (Kelemen, 77.) – Sabia, Sáfár, Neszlinger, Kopácsi (Varga T., 63.) – Kovács Á. (Varga M., 29.), Pataki (Nagy Dávid, 29.), Vér, Holtay (Nagy Dominik, 63.) – Péter, Horváth B. Edző: Molnár Károly.

Gólszerzők: Sáfár (42., 1–1), Neszlinger (62., 1–2), Bögöly (72., 11-esből, 1–3)

A nagy meleg, az egyéni, valamint a technikai hibák összessége rányomta bélyegét a mérkőzésre. Egy szöglet utáni kavarodás után a hazaiak szerezték meg a vezetést, rögtön a meccs elején. Ez megfogott bennünket, cserélt is Molnár Károly, és más stílusú játékkal próbálkoztunk. Rögzített helyzet utáni fejessel egyenlítettünk. Voltak még veszélyes akcióink, de a szünetig maradt az 1–1.
A második játékrészben óriási nyomás alá helyzetük a MiTE kapuját, aminek eredménye is lett, megszereztük a vezetést, illetve büntetőből kettőre nőtt az előnyünk, amit kapusunk, Bögöly Barnabás értékesített. Nem csak a kapuban nyújtott jó teljesítményt, hanem itt is magabiztos volt. A ma visszafogott teljesítményt nyújtó Lurkó megérdemelten nyert.

Sajnos nagyon hamar hátrányba kerültünk, változtattam is, minek után egalizálni is tudtunk. A fordulást követően futásban és erőnlétben ellenfelünk fölé nőttünk, átvettük a vezetést. Akár még magabiztosabb győzelmet is arathattunk volna. Az eredményhez gratulálok a csapatomnak, de sok-sok fejlődni valónk van még főleg technikai téren

– foglalta össze a mérkőzést Molnár Károly.  

 

  • Csatolt dokumentumok