Lurkó UFC U13 – Hévíz U13 4–1 (0–1)
Lurkó UFC U13: Répcei – Somogyi-Rezner, Horváth S., Csóri, Károly – Vecsera, Geller, Iváncsics – Paizs, Takács M., Haág. Cserék: Szabó K., Varga B., Rétközi Cs. Edző: Hujber Gábor.
Gólszerzők: Csóri (48., 1–1; 54., 3–1), Haág (49., 2–1), Takács M. (60., 4–1)

Szombat délelőtt a Hévíz csapatát láttuk vendégül. Az első félidőben nagyon sok gólszerzési lehetőségünk volt, de ezek mind kimaradtak, szinte a kihagyhatatlant is kihagytuk, érezhető volt, hogy a vendégcsapat ezt meg fogja bosszulni. A félidő utolsó percében jött a hideg zuhany, hiszen a Hévíz egy ellentámadásból megszerezte a vezetést.
A második félidőben a lelkesen és masszívan védekező zöld-fehérek ellen nagyon nehéz dolgunk volt, továbbra sem tudtunk betalálni, ezáltal a fiúk egyre idegesebben játszottak. A vége előtt 10 perccel aztán végre megtört a jég és a gólunkat további találatok követték, így a vége sima győzelem lett.

Talán az eddigi legnehezebb feladattal találták szembe magukat a srácok, ugyanis mindenki biztos győzelemben reménykedett a mérkőzés előtt, és mindig ezeket a meccseket a legnehezebb megnyerni. Kértem a csapattól, hogy ne gondolják azt, hogy könnyen nyerni fognak. Sajnos az első félidőben nem voltunk elég kreatívak a támadásoknál, illetve a kapu előtt is kapkodtunk, rossz megoldásokat választottunk. A második félidőben jól reagáltak a srácok, hiába voltak hátrányban mentek előre, és tudtam, ha végre sikerül betalálni, akkor ők is megkönnyebbülnek, így is lett.
Építkezni mindig nehezebb, mint rombolni, ma ezt is megtapasztalták a srácok. Nehezebb úgy játszani, ha nekik kell felállt védelem ellen támadást építeni, kombinálni, kreatívnak lenni. A második félidei játékhoz gratulálok a csapatnak nem adták fel, nyerni akartak, megdolgoztak a mai győzelemért becsülettel

 

– mondta el a találkozó után Hujber Gábor.

  • Csatolt dokumentumok