Vargovics Zsolt edző :

 

„Kétnapos nemzetközi tornán szerepeltünk a múlt hétvégén, az U9 European Champions selejtezőn.

A csoportmérkőzések során sokat birtokoltuk a labdát, rendszeresen az ellenfelek térfelén tartva. Sok támadást vezettünk, folyamatosan nyomás alá helyeztük az ellenfelek játékosait és játékban domináltunk. Ezt a gólkülönbségünk is bizonyítja (12:2). A csoport másodikjaként a felsőágra kerültünk.

Másnap a négycsapatos csoportban szintén a második helyezést szereztük meg. Itt már fizikálisan erős, minőségi játékot játszó csapatokkal találkoztunk. Az UTE ellen színvonalas és izgalmas mérkőzést játszottunk, mindkét csapat igyekezett sokat birtokolni a labdát és nagy küzdelem folyt a pályán. A csíkszeredai csapat nagy akarással akadályozott meg minket a folyamatos játék kialakításában. Pontatlanul és kapkodva játszottunk, a tornán ez a mérkőzés volt a mélypont. A szlovák akadémia ellen lelkesen és fegyelmezetten játszottunk és győzelmünk azt jelentette, hogy az 5-8. helyért folytattuk tovább a tornát. A debreceni csapatnak sikerült visszavágni az előző napi egyetlen vereségünkért. Az 5. helyért a román Brosovszky Akadémia csapatával találkoztunk. A csapat mindent megtett az 5. hely megszerzéséért, de az ellenfél kapuja előtt pontatlanok és figyelmetlenek voltunk.

A tornát a MOL Vidi nyerte a Grosics Akadémia Szeged és a Sparta Brno előtt.

Mivel nem jutottunk az első három csapat közé egyenlőre sajnos lemaradtunk a bécsi világdöntőről, de erre április végén még egy kisérletet teszünk Szlovákiában.

Arra azonban büszkék lehetünk, hogy a tornán mindössze két vereségünk volt pedig az aranyágon játszhattunk a második napon. Itt azért nagyon komoly volt a tét hiszen az egyenes ági kijutás múlott minden találozón."   

 

Keret: Szalay Bendegúz, Reiber Marcell, Módly Samu, Molnár Barnabás, Szakács Benedek, Rajtosics Hunor, Vincze Dani, Mihók Martin, Polgár Ádám, Bozzai Levente, Győrvári Levente, Pék Zalán.”

  • Csatolt dokumentumok