Körmenden, a Kék Sünik teremtornáján szerepelt a Lurkó UFC U8 (2016). Szakasics Balázs a Szalay Botond, Keszei Dorián, Borsos Bertalan, Polgár Kornél, Bloch Bence, Dobos Csongor, Szovák Marcell, Kummer Csanád, Wirth Koppány, Szabó-Kaczmarski Barnabás összeállítású keretet játszatta. A tornán egy évvel idősebbek ellen szerepeltek a zöld-feketék. A mieink a Nádasd KSE elleni 0–1-gyel kezdtek, majd az Őriszentpéter ellen 2–0-s győzelmet arattunk. A Körmend FC aztán 2–0-ra nyert ellenünk, így csoportharmadikként az 5-6. helyért játszhattunk. Itt aztán a rendező Kék Sünik ULC ellen 2–2-t játszottunk, büntetők után a hazaiak örülhettek.

Hosszú idő után volt lehetőségük a gyerekeknek újra mérkőzéskeretek között teljesíteniük, ami az első összecsapásra rá is nyomta a bélyegét. A második találkozóra változtattunk az addig gyakoroltakon, amire a gyerekek nagyon jól reagáltak rá, és meg is valósították, amit kértem, így nem maradt el a győzelem sem. A harmadik meccsenn a továbbjutásért ki-ki mérkőzésen vereséget szenvedtünk a jobb erőkből álló Körmend ellen. Szégyenkezni valónk itt sem volt, a vereség ellenére a védekezésünk az idei évben most működött a legjobban. A helyosztó mérkőzésen mindenki játéklehetőséget kapott, ahol döntetlen után büntetőkkel vereséget szenvedtünk. Egy pici hiányérzet maradt bennem a helyzetkihasználásunkat illetően. Ha ott koncentráltabbak vagyunk, és jobb százalékban értékesítjük őket, jobb eredmény is összejöhetett volna, de így sem érheti panasz a gyerekeket, hiszen megint jó teljesítményt nyújtottak az egy évvel idősebb korosztály ellen

– mondta a vezetőedző, Szakasics Balázs.

 

  • Csatolt dokumentumok